8 °C Budapest

1,2 millió Tigáz-ügyfél fizethet hamarosan a Díjneten

2014. február 5. 15:34 1 perc

Hamarosan a Tigáz-ügyfelek is a Díjneten keresztül rendezhetik közműszámláikat. A tárgyalások jelenleg is folynak a közműcég és a pénzügyi szolgáltató között - értesült a Pénzcentrum.hu.

Lapértesülések szerint az Elmű-Émász távozásával keletkezett űrt hamarosan újabb gigaügyféllel helyettesítheti a Díjnet Zrt. A Pénzcentrum.hu megkeresésére Majtényi Kálmán, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, tárgyalásokat folytatnak egy országos lefedettséggel rendelkező közműcéggel, amely milliós nagyságrendű ügyfélkörrel rendelkezik.

Bár a vezérigazgató pontosan nem nevezte meg, kivel folytatnak tárgyalásokat, szavai mégis sokatmondóak. Milliós nagyságrendű lakossági ügyféllel ugyanis - ha nem számítjuk a Díjnettel már leszerződött E.ON-t, illetve a portálról nemrég távozott Elmű-Émász társaságcsoortot - kizárólag a Tigáz Zrt. rendelkezik.

Száraz Gábor, a Tigáz Zrt. szóvivője a Pénzcentrum.hu megkeresésére megerősítette, valóban folynak a tárgyalások a Díjnettel, annak állapotáról, illetve lehetséges végeredményéről azonban egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni.

Mint ismert, január elején távozott a Díjnetről az Elmű-Émász társaságcsoport. A Díjnetet több mint 70 ezer Elmű-Émász-ügyfél használta, akiknek januártól saját online ügyfélszolgálati rendszén biztosítja az elektronikus számlázás, illetve a banki számla kiegyenlítés előnyeit a közműcég. A Díjnet, egy esetleges sikeres megállapodás esetén viszont  mintegy 1,2 millió potenciális Tigáz ügyfelet szerezhet a kieső 70 ezer Elmű-Émász ügyfél helyett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?