A sport fontos szerepet játszik a gyerekek fizikai és mentális fejlődésében, egészségében.
2015 szeptemberére elkészül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) helyet adó Ludovika Campus a VIII. kerületi Orczy kertnél. A 24,5 milliárd forintos, még az idén induló beruházáshoz kapcsolódó két építészpályázat pénteki budapesti eredményhirdetésén Fürjes Balázs kormánybiztos bejelentette, azt javasolja a kormánynak, hogy a költségekből közel 20 milliárd forintot a kormány európai uniós forrásból biztosítson.
A kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa és az egyetem az építész szakmai szervezetekkel közösen két nyílt pályázatot hirdetett még szeptemberben; az egyik egy ötletpályázat volt a teljes környezet- és parkrendezésre, míg a másik egy - mindenki számára nyitott - sportkomplexum tervezésére.
Előbbi ötletpályázat első díját a Művészetek Palotáját is tervező Zoboki Gábor és csapata, míg utóbbi tervpályázat első díját a Papp László Budapest Sportarénát és a Pannonhalmi Főapátság fogadóépületét is tervező Skardelli György és csapata nyerte.
A kormány idén döntött arról, hogy újjáépíti a józsefvárosi Ludovika történelmi épületegyüttesét és ezzel együtt megújítja az Orczy kertet. A fejlesztést a kormány májusban kiemelt európai uniós projektté nyilvánította.
A tervek között új épületek is szerepelnek, így az megvalósulhat az NKE egységes elhelyezése. A beruházásról kiadott tájékoztató szerint a Ludovika Campus beruházás révén újjászületik Budapest egyik legnagyobb közparkja, és Józsefvárosban egy hektárral nő a zöldfelület, az állandó rendőri jelenlét pedig erősíti a közbiztonságot, bővülnek a budapestiek kulturális-szabadidős lehetőségei, megújul egy hanyatló városrész.
A beruházás előkészítéseként már lezajlott a Pollack Mihály tervezte Ludovika épület teljes tervezési munkája, az építési engedélyek már megvannak, így 2013 elején elindulhat a kivitelezés.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Zoboki Gábor és csapata ötletpályázatának méltatásában egyebek mellett az áll, hogy a pályamű egyszerre tiszteli a történeti múltat, alkalmaz XXI. századi, kortárs megoldásokat, és elégíti ki a közpark és az oktatási tevékenység működésének igényeit.
A Skardelli György és csapata által készített tervről pedig azt írták, az első helyezését annak köszönhetik, hogy úgy ötvözik a modern egyetemi sportközpontot a megújuló, mégis történelmi környezettel, hogy az harmonikus egységet képez. A kortárs építészeti alkotás jól illeszkedik a történeti környezetbe, az áttetsző, könnyed, világos és fegyelmezett épületszerkesztés eredményeként jó kompozíció születik, amely egyenrangúan nyitott a park és a külső környezet felé is.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








