Nem meglepő módon elképesztően alacsony szintre süllyedt az idei év közepére a hazai lakáspiacon az átadott építési és használatba vételi engedélyek száma, ami pedig előre vetíti a következő negyedévek előreláthatóan hasonlóan alacsony teljesítményét is. Az építési engedélyek több mint 18%-kal esett vissza, míg a használatba vételi engedélyek száma 35%-ot is meghaladó mértékben csökkent az egy évvel ezelőtti, szinte történelmi mélypontnak emlegetett 2010 hasonló időszakához képest, legalábbis ez derül ki a KSH legújabb lakáspiaci statisztikájából.
A KSH legújabb lakáspiaci adatai szerint 2011 első félévében 5585 új lakás épült az országban, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 5877 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2010 első félévének adataihoz képest. Az eredmények persze nem okoznak különösebb meglepetést, hiszen az elmúlt negyedévek adataiból nem is lehetett másra következtetni, mint arra, hogy folytatódik a zuhanás a lakásépítési piacon.

A lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele a közép-magyarországi régióban koncentrálódik. A félév folyamán használatba vett lakások száma a megyei jogú városokban esett vissza a legnagyobb mértékben, 41 százalékkal. A fővárosban és a többi városban átlagos mértékű csökkenés következett be (36, illetve 37 százalékos), a községekben ennél kisebb arányban, 25 százalékkal esett vissza a lakásépítés.

Az új lakásépítési engedélyek esetében a korábbi időszaknál jóval erősebb (66%-os) volt a visszaesés Budapesten. A megyei jogú városokban 15, a többi városban 23 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése. A községekben viszont úgy tűnik, hogy az építési kedv számottevően már nem fogyott tovább, mindössze 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.
Bár a közleményében erre külön figyelmet nem fordított a statisztikai hivatal, a Portfolio.hu megkeresésére kiderült, hogy 2010-ben több száz lakást tévesen regisztráltak két kerület rossz adatközlése miatt (a kerületek tévesen kétszer jelentettek be a hivatalnak egy-egy több mint száz lakásos projektet), így az utólag módosított -vagyis jelentősen csökkentett- adatokkal összehasonlítva is jelentősnek mondható a mostani visszaesés. Bár néhány száz lakás az aranyévekben nem okozott volna számottevő eltérést, a mai piacon azonban akár több mint 10%-os eltérést is jelenthet két ilyen "elírás".
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Érdekesség, hogy 2011 első félévében 991 lakás szűnt meg, 5 százalékkal több, mint az előző időszakban. A megszűnés leggyakoribb oka a lakások avulása volt (50%).
A kiadott új építési engedélyek alapján 3295 lakóépület és 2169 nem lakóépület építését tervezik. Ez a lakóépületek esetében 10 százalékos, a nem lakóépületeknél 13 százalékos visszaesést jelent. A nem lakóépületek közül a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma 21, a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 26 százalékkal csökkent, az ipari épületekre kiadott engedélyeké azonban 10 százalékkal nőtt.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








