12 °C Budapest

Szellemlakópark és lakáshiány: kettősség a fővárosi lakáspiacon

2011. március 3. 18:02

Kettőség figyelhető meg kínálati szempontból a budapesti újlakás-piacon, így csak féligazság, hogy krónikusan sok eladatlan lakás bénítja a piacot, hiszen most is több mint kétezer új lakás van épülőfélben nagyobb projekteken belül - mondta el Borsi László a Lakásvásár Média Csoport elnöke a hétvégi Fundamenta-Lakásvásár megnyitója előtt.

Immár több lakáspiaci felmérésben mutatták ki, hogy Budapesten nagyjából 6 000 új lakás áll üresen, ami a fővárosban kiadott használatba vételi engedélyek számát tekintve - szintén hatezer/év - rendkívül magas érték. Ez a kínálati többlet azonban nem teljesen üres szellemházakban, hanem sokszáz projektben áll. Egyedül Pest külső kerületeiben jellemző, hogy egy beruházáson belül a százat is meghaladja az üres és már elkészült lakások száma.

A felhalmozódott készletet jellemzően azok a projektek adják, ahol az értékesítettség elért egy kritikus szintet, így a házon belüli kínálat leszűkült. Azok a lakások maradtak meg, amiket csak kompromisszum árán vesznek meg, ezért pedig a vevők magas kedvezményt várnak. Ilyen kompromisszumot igényelhet a nem megfelelő benapozottság, a lakás nem éppen ideális beosztása vagy az épületen belüli kedvezőtlen elhelyezkedés. 

Korábban: Lakást akarsz kiadni? Erre harapnak a bérlők

Mindezzel párhuzamosan a most épülő beruházások iránt továbbra is van kereslet. Borsi László kiemelte: "Egy friss összeállítása szerint nagyobb beruházásokban 2 200 lakás van átadás-, illetve közvetlenül indítás előtt Budapesten. Kollégáink több olyan beruházóval is beszéltek, akik még ugyan nem akarják nyilvánosságra hozni, de nagyon közel vannak az újabb ütemek beindításhoz. Az új lakások piaca, tehát a nagyszámú készlet ellenére sem állt le teljesen, az új építések nagyjából megegyeznek az eladási számmal, így egy nagyon kisforgalmú, de egészséges piacról beszélhetünk. Fontos, hogy az említett hibákat az új fejlesztésekben minimálisra szintre csökkentik a lakásépítők, tehát a piac szakmai szempontból is jelentős fejlődésen ment keresztül."

Borsi László szerint a kedvezményeknek köszönhetően, ha lassan is, de a beragadt lakásokat ki fogják tudni pörgetni a beruházók, és akkor érzékelhetően tovább nőhet az új beruházások száma. Már most kedvező jelnek lehet tekinteni, hogy a hétvégi lakáspiaci szemlére 130 kiállító jelentkezett, ami érzékelhető növekedés az ősszel tapasztalt 100 kiállítóhoz képest.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"A hétvégi Fundamenta-Lakásvásárra mind a megmaradt új lakásokat, mind a teljesen új fejlesztéseket kihozzák kiállítóink. Ez utóbbi kategóriáról valóban elmondható, hogy a kínálat hiánytalanul megjelenik a SYMA Rendezvényközpontban, hiszen a beruházók köre nem túl széles, a beruházói kör a tőkeerős fejlesztőkre koncentrálódott, sokan lemorzsolódtak. Örvendetes ugyanakkor, hogy ha kis számban is, de vannak olyan új kiállítóink, akik most léptek piacra" - tette hozzá Borsi László.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem