10 °C Budapest

Melyik a világ legdrágább városa? Sosem találnád ki...

2010. november 23. 10:02 2 perc

Idén is összeállították a világ legdrágább városainak listáját. A felmérés készítői 214 várost vizsgáltak, melyekben -legalább regionális szinten- összpontosul az üzleti élet. Több mint 200 termék és szolgálatás árait hasonlították össze. A TOP 10-ben meglepetésre nincs amerikai város, afrikai azonban három is.

A lista legnagyobb meglepetése, hogy a világ legdrágább városa a világ egyik legszegényebb országában, Angolában található. Az ország fővárosa, az olajban fürdő Luanda végzett ugyanis a 2010-es lista élén.

Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

Nathalie Constantin-Métral, a rangsort készítő Mercer piackutató cég elemzője szerint tévhit az, hogy Afrikát olcsó kontinens lenne. "Ahhoz, hogy a nemzetközi cégek dolgozói oda költözzenek, meg kell nekik teremteni ugyanazt az életszínvonalat, melyet hazai környezetben kapnak. Egyes afrikai városokban ezen szolgáltatások árai irreálisan magasak lehetnek, főleg ami a biztonságos lakhatást és az egészséges élelmiszereket illeti" - magyarázta.

Luandán kívül további két afrikai város is bekerült a Top 10-be. A harmadik helyet N´Djamena, Csád fővárosa szerezte meg, míg a hetediken Libreville, Gabon fővárosa végzett. Mindhárom város környékén gazdag nyersanyag-lelőhelyek találhatók, melyek vonzzák az olaj- és bányacégeket. Ezeknek a vállalatoknak azonban ki kell építeniük a szükséges infrastruktúrát, s ez bizony nem olcsó mulatság.

 

A világ legdrágább városai 2010-ben(Forrás: Mercer)


New York tavaly még a nyolcadik helyen állt, ám az amerikai dollár gyengülése miatt idén csak a 27. lett. Mélyre zuhant Los Angeles és Washington D.C. is, az Egyesült Államok fővárosa a 111. helyen áll.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az európai városok közül előkelő helyen végzett Moszkva, Genf, Zürich és Koppenhága. Ázsiában elsősorban Tokió, Oszaka és Hongkong emelkedik ki. Constantin-Métral szerint azonban míg Európában és Ázsiában a helyi lakosságot hasonló kiadások terhelik mint az idegeneket, Afrikában ez nem így van. "Sok ember azt hiszi, hogy ha egy város drága, mellette kellemes is. A legújabb kutatás azonban ezt a mítoszt megcáfolja."

Forrás: SITA/Bumm.sk


NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?