Múlt héten bemutattunk egy sörösüvegből készült buddhista templomot. Most pedig összegyűjtöttük, hogy mi mindenből építhetünk még olcsón házat egy kis kreativitás segítségével. A TOP 10-be beférő létesítményeknek nagy környezetkímélő hatásuk van, reméljük még több fog belőlük épülni a közeljövőben.
A lista első helyén a hazánkban is megtalálható vidéki, elhagyatott silók állnak. Íme egy külföldi példa, hogy milyen luxus, tartós és egyben olcsó panellakássá alakíthatók át egy kis ráköltés fejében. (Képek forrása: webecoist.com)

John Milkovisch, texasi nyugdíjas hölgy több tízezer alumínium sörös konzervdobozból építette fel és díszítette ki házát.

A hajós konténereket is fel lehet használni házaknak, irodáknak és szállásoknak. A legjobb az egészben, hogy lego szerűen egymásra helyezhetők a kockák, így több szintes épületegyüttes is kialakítható belőlük. Valamint, ha megunjuk lakhelyünket, egy daru segítségével arrébb költözhetünk minden fennakadás nélkül.

Évente több millió gumiabroncs végzi az amerikai hulladéklerakókban, vagy az erdő szélén. Az újrahasznosításra már vannak példák, hiszen autópálya építéseken, játszótereken felhasználják az elhasznált gumit. Mivel szilárd, télen hővisszatartó, nyáron hőszigetelő, ezért tökéletes anyag egy ház felépítésére és kerítésnek sem utolsó.

Hihetetlen tengerparti házak, olykor villák építhetők a már nem használt vízi járművekből.

A leselejtezett fa raklapokból is csodás lakást lehet emelni egy kis kreativitás segítségével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kartonházak alapanyaga újrahasznosított papír. A külsejét vékony műanyag membrán réteg védi az eső ellen. Katasztrófáknál, menhelyeken, nyomornegyedekben gyorsan és olcsón felállíthatók. Valamint átmeneti szállást is biztosíthatunk általuk az embereknek.

Egy Torontó - i lakos fémhulladékokból alakította ki lakását az évek alatt.

A kiszuperált 1965-ös Boing 727-es is átváltoztatható két hálószobás luxuslakássá. Egy 50 láb magas talapzaton nyugszik a szerkezet, így úgymond föld feletti élményt nyújt a benne tartózkodóknak.

Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








