14 °C Budapest

Ma kezdődik a 14. Budapesti Lakásvásár!

2009. március 6. 07:00

Március 6-án, pénteken nyílik a magyar lakáspiac legnagyobb rendezvénye, a 14. Budapesti Lakásvásár, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. Az idei év első lakáspiaci seregszemléjére több mint 140 kiállító jelentkezett több mint 100 ezer új és használt lakás kínálatával.

A rendezvény szervezői jó néhány újdonsággal rukkolnak elő mind a látogatók, mind a kiállítók számára. 2009-ben a Lakásvásár mellé állt főtámogatóként az egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cég, a GB EURÓPA és a legnagyobb országos szakmai szervezet, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ).

Akárcsak az elmúlt tavasszal a Lakásvásár idén is "befogadja" a Készház Vásárt, mely immár 9. alkalommal vonultatja fel a MAKÉSZ védjeggyel rendelkező hazai gyártók és forgalmazók termékeit.

Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a kiállítók új és használt lakások kínálatát egyaránt kihozzák a vásárra, így átfogó képet is kaphatunk arról, mi is kapható jelenleg a fővárosi és a főváros környéki ingatlanpiacon, illetve néhány vidéki helyszínen. Ma már az is megszokott színfoltja a vásárnak, hogy az ingatlanpiachoz kötődő szolgáltatások széles köre is megjelenik azzal a céllal, hogy segítsen megtalálni a lakáskeresőknek a legmegfelelőbb otthont. Ezért lesznek kint a pénzügyi szféra szereplői is: a bankok, a pénzügyi tanácsadók és ingatlanértékesítő hálózatok finanszírozásra specializálódott részlegei is.

Programok

A korábbi évek hagyományait követve, idén tavasszal is szakmai programokkal kezdődik a Lakásvásár. Pénteken délelőtt a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) szervezésében rendeznek konferenciát "Ingatlanpiaci válság 2009 tények - várakozások - stratégiák" címmel.

A Lakásvásár ünnepélyes megnyitója a szokásos időben, pénteken 14 órakor a színpadon zajlik, majd egy rendhagyó kerekasztal beszélgetéssel folytatódik. A beszélgetés csupa hasznos információval szolgál: az APEH munkatársa az online ingatlanárverés tudnivalóiról, tapasztalatairól számol be, a Dr. Hidasi és Társa Ügyvédi Iroda az ingatlanokhoz kapcsolódó aktuális jogi kérdésekről ad összegzést és a GB Európa izraeli ügyvezető igazgatója Israel Benyakar pedig a magyarországi lakáspiacról beszél nemzetközi szemmel. Szombaton pedig a társasházi közösségeket érintő fórum áll a látogatók rendelkezésére a színpadon.

A Lakásvásár szervezői különleges meglepetésekkel készülnek a látogatók számára: először vendégeskedik a rendezvényen a Volkswagen. Az autós cég legújabb modelljét, a Scirocco-t is bemutatja a vásár látogatóinak, sőt hétvégi tesztvezetés lehetőségét is kínálja.

Újdonság, együttműködés

Mind a szervezők, mind a kiállítók nagy várakozással tekintenek a szezonnyitó Lakásvásár elé. Ez a vásár más lesz, mint a korábbiak. Itt az ingatlanpiac azon szereplői jelennek meg, akik merték vállalni azt a kockázatot, amit a jelenlegi gazdasági válsággal körbeölelt környezet jelent.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kiállító cégek egyértelműen amellett tették le voksukat, hogy a gazdasági válság ellenére is a piacon kívánnak maradni, azaz hosszútávra terveznek.

A Lakásvásár erősségét a kereslet és beruházók, értékesítők közti személyes kapcsolat fontossága adja. A rendezvényen pár óra alatt az összes jelentős budapesti és agglomerációs projektről egyedi, személyre szabott tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők. Ezt felismerve fogott össze a szervezőkkel jó néhány cég, és ennek eredményeképp már a cégek honlapján, hirdetéseiben is megjelent a felhívás: Találkozzunk a Lakásvásáron! Ez az együttműködés a korábbi évek marketingtevékenységének jóval bővebb hirdetési felületet eredményezett.

Díjmentes szolgáltatások

A rendezvény mindhárom napján jelen lesz az adózási ügyekben tanácsot adó APEH, a minőségbiztosításra ügyelő ÉMI Kht. és az ingatlanjogban jártas Hidasi és Társa Ügyvédi Iroda.

A Lakásvásár belépőjegye lehetővé teszi a rendezvény látogatóinak, hogy külön díjfizetés nélkül kérjenek tanácsot ingatlan ügyekkel kapcsolatban. A Lakásvásár szervezői idén is gondolnak a gyermekkel érkezőkre, a Gyermeksziget kicsiket, az Internet Café nagyobbakat látja szívesen, hogy a szülők gondtalanul nézhessenek körül a standokon.

A vásáron egy csokorban jelen lesz az ingatlanpiaci sajtó, így jó néhány lakberendezési magazin és számos olyan internetes portál, amely az ingatlan témakörhöz kötődik és segítséget nyújthat a lakások kereséséhez, vagy éppen a meglévő ingatlanok meghirdetéséhez.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem