12 °C Budapest

Kell a magyaroknak az alternatív energia

2009. február 20. 15:30

Fontosak számunkra a megújuló források Az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2020-ra 20 százalékra emelkedne a megújuló energiaforrások aránya az EU-tagállamokban. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv azt a célt fogalmazta meg, hogy Magyarországon ez az arány 2013-ra 14 százalékra emelkedjen. Hogy ebben mennyire partner a lakosság, a Forsense 1000 fő megkérdezésével végzett közvélemény-kutatásából kiderül.

A Forsense közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a magyar emberek jelentős része ismer alternatív energiaforrásokat vagy hallott ezekről. A válaszolók mindössze 18 százaléka nem tudott spontán megnevezni egyetlen típust sem. Az önállóan leggyakrabban említett illetve ismert energiaforrás a napelem volt (62 százalék), ezt követte a napkollektor (41 százalék), a hasonló arányban említett (34-35 százalék) szélturbina és geotermikus energia, míg a biomasszát az összes megkérdezett 16 százaléka említette. A fenti lehetőségek felsorolásával a válaszolók lényegesen nagyobb arányban, 70 százalék felett számoltak be az alternatív energiaforrások ismertségéről.

A kérdezettek jelentős hányada fontosnak tartja hagyományostól eltérő energiaforrások terjesztését: a megkérdezettek 57 százaléka szerint nagyon fontos, míg 26 százalék szerint fontos az alternatív energiaforrás népszerűsítése. (A válaszolók mindössze 2 százaléka tartotta a kérdést lényegtelennek.)

Arra a kérdésre, hogy alkalmaznának-e alternatív forrásokat a háztartás energia szükségletének kielégítésére, a válaszok döntő többségben pozitívak voltak, csupán 13 százalék volt nemleges a 84 százalék igen mellett.
A válaszolók 43 százaléka vágna bele biztosan vagy valószínűleg egy ilyen beruházásba, ami ismerve a lakosság erre a célra fordítható forrásait, illetve az ilyen típusú beruházások mai költségeit, meglepően magas arány.
A kérdezettek valamivel több, mint a fele viszont valószínűleg illetve biztosan nem költene egy olyan beruházásra, mellyel háztartása részben alternatív energiaforrásra állna át (a teljesen elzárkózók aránya 34 százalék volt).

Forrás: Forsense

 

A fiatalok innovatívabbak

Korcsoport szerinti bontásban megfigyelhető az is, hogy a fiatalok (18 és 35 év közöttiek) e téren is hajalmosabbak az innovatív szemléletre. Arra a beruházásra, amellyel a háztartás alternatív energiaforrásra állhatna át, a körükben az átlagnál nagyobb a pozitív válaszok aránya: 56 százalékban biztosan, illetve valószínűleg költenének egy ilyen invesztációra. Ez az arány a 35 és 54 év közöttieknél 49 százalék, míg az 55 év felettiek 31 százalék.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A lakóhely típusa is hatással van a véleményekre: a megyei jogú városokban 49 százalék, a falvakban 43 százalék, Budapesten 38 százalék azok aránya, akik valószínűleg, illetve biztosan költenének ilyen befektetésre. A fővárosban az alacsonyabb beruházó szándék minden bizonnyal a távfűtéses lakások és a társasházak magas számából adódik. A falvakban pedig annak köszönhető, hogy egyrészt a gáz mellett vagy helyett más fűtőanyaggal, elsősorban fával fűtenek, így kevésbé tűnik égetőnek az alternatív energia használata, másrészt pedig a háztartások alacsonyabb jövedelmi szintje is befolyásolja a véleményeket.

Forrás: Forsense


A Forsense által végzett vizsgálatban a kérdezettek a 60 százaléka azt állította, hogy lakása alkalmas lenne arra, hogy alternatív energiaforrást alkalmazzon, míg 26 százaléka ennek ellenkezőjét mondta. A településtípus szerinti bontásnál megfigyelhető, hogy minél kisebb egy település, annál nagyobb azok aránya, akik alkalmasnak tartják lakásukat alternatív energiaforrás bevezetésére: míg például a fővárosban ez az arány 38, addig ugyanez a falvakban 70 százalék.
(Kimutatások szerint kivétel nélkül minden lakóépület alkalmassá tehető arra, hogy alternatív energiákat hasznosítson. Az alternatív energiaforrások - nap, szél, víz, biomassza - egy része, de legtöbb esetben mindegyike helyszíntől függetlenül rendelkezésre áll.)

Az adatfelvételben a Forsense rákérdezett arra is, hogy mennyit tudnának áldozni egy alternatív energiaforrás beruházásra. Az összes megkérdezett 21 százaléka 1 millió forint alatt, 28 százaléka 1-2 millió forint között, míg 4 százaléka több mint 2 millió forintot tudna áldozni egy alternatív energiaforrás beruházásra, a válaszadók 47 százaléka nem tudott pontos összeget meghatározni.
Az adatfelvételéből kiderül, hogy a megkérdezettek szerint milyen költségekkel járna egy olyan beruházás, amellyel az otthoni energiaigény felét ki lehet elégíteni. A válaszolni tudók 10 százaléka egy millió forintnál kevesebbre tippelte, 30 százalékuk egy és két millió forintra, további 20 százalékuk kettő-három millió forintra becsülte, míg a kérdezettek 10 százaléka szerint egy ilyen beruházás akár négy millió forint felett is lehet.
Természetesen fontos kérdés az is, hogy mit gondolnak az emberek a beruházási költségek megtérülési idejéről. A kérdezettek 10 százaléka szerint egy ilyen takarékossági invesztáció 1-3 év alatt térül meg, 25 százalékuk szerint 1-6 év alatt lesz rentábilis a beruházás, 12 százalékuk 7-9 évre teszi ezt az időt, míg a kérdezettek legnagyobb része, 31 százaléka, azt gondolja, hogy egy ilyen fejlesztés több, mint 10 év alatt térül meg.

A Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatai a lakosság energiahatékonysági beruházásait, valamint a megújuló energiafelhasználás ösztönzését támogatják vissza nem térítendő támogatás, illetve kedvezményes hitel formájában. A fenn említett lehetőség ellenére a megkérdezettek legnagyobb része (34 százalék) azt gondolja, hogy a fejlesztésekhez való forrásokat önerőből kell előteremteni, ennél viszonylag kevesebben, 33 százalék mondta, hogy pályázati forrásokból is lehet gazdálkodni, míg a legkevesebben, 20 százalék a kedvezményes hitelt említette.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem