A Halifax felmérése szerint a 2008-as volt a legroszabb év a brit ingatlanpiac történetében azóta, hogy 1983 óta elkezdte regisztrálni az árak alakulását. 2008 decemberében 18,9 százalékkal volt alacsonyabb a lakóingatlanok átlagos ára, mint 12 hónappal korábban, vagyis röpke egy év alatt a 2004 augusztusi szintre zuhant vissza.
Csak hogy teljes legyen a fekete leves, a jelzáloghitelek száma rekordmélységbe zuhant: tavaly novemberben alig 27 ezret írtak alá belőlük. A makroadatok láttán a gazdasági elemzők már odáig jutottak, hogy teljesen szkeptikussá váltak a brit Pénzügyminisztérium jóslatával szemben, mely szerint a második félévben már megindulhat a fellendülés.
A jelenlegi helyzetben a Bank of England döntéshozói nagy nyomás alatt állnak, hogy tovább csökkentsék a tavaly már alaposan megnyirbált alapkamatot, mely jelenleg 1951-es szintjén, 2 százalékon áll. Ugyanakkor kérdés, mennyire tudnak szembemenni a megszokással a hagyománytisztelő britek, hiszen a BoE 1694-es megalapítása óta sosem állt 2 százalék alatt a szigetországban az irányadó ráta.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







