A legfrissebb jelentések szerint a svéd bútorgyártó óriás értékesítésből származó árbevétele elérte a 21,2 milliárd eurót (5088 milliárd) az elmúlt 12 hónapban. Az IKEA vezetősége úgy döntött, hogy az előttünk álló években csökkenteni fogják az új üzletek nyitását, mert a piac telítődése miatt azok nem érnek el a befektetéssel arányos többlethozamot.
Az 1943-ban alapított családi vállalkozás jelenlegi értékesítési adatai minden korábbi évet túlszárnyaltak és mértéke háromszorosa a tíz évvel ezelőttinek. A bevételeket ugyan publikálják, de a versenyhelyzetre és az üzleti titokra való hivatkozással a nyereségre csak következtetni lehet.
A nemzetközi ingatlanpiaci visszaesés a bútorgyártó forgalmán is éreztette a hatását, amíg két évvel ezelőtt 14 %-kal, addig az elmúlt évben csak 7 %-kal tudta növelni az értékesítéseket a vállalat. A vezérigazgató szerint a csökkenésre az árfolyamváltozás is hatással volt, számításai szerint stabil korona-euró árfolyam mellett idén is kétszámjegyű lehetett volna a bővülés.
A legnagyobb felvevőpiacnak számító tengerentúli, német és brit piacok visszaesését a skandináv, az ázsiai és a kelet-európai értékesítések csak részben tudták kompenzálni. A cég képviselői nem erősítették meg, de külföldi lapértesülések szerint az IKEA 17 milliárd eurós (4080 milliárd forintos) tartalékalapot képzett az előző évek nyereségeiből arra az esetre, ha a gazdasági hanyatlás a vártnál tovább tartana.
A cég folytatja a piacnyitást, de a hatékonyság növelése érdekében a jelenlegi 20-25-ről 2010-től évi 10-15-re csökkentik az új egységek számát. Az alacsony áraknak köszönhetően a vállalat bízik abban, hogy a gyenge gazdasági környezet ellenére sikerül növelni a piaci részesedését. A cég nem tervez létszámleépítést a közeljövőben, sőt az állomány további bővítésére lehet számítani, jelenleg mintegy 130 ezer fő az alkalmazotti létszám a svéd vállalatnál.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







