14 °C Budapest

Gyárból álomlakás: a világ legszebb loftjai

Pénzcentrum
2008. szeptember 10. 13:00

A loftok története a 60-as, 70-es évekig nyúlik vissza, amikor a new yorki SoHo-ban, illetve a los angelesi "downtownban" megjelentek a fiatal művészek, és az addig ipari jellegű területből művész negyedet faragtak. A mai loftokat azonban már inkább csak a milliomosok engedhetik meg maguknak. A Forbes magazin összegyűjtötte a legszebbeket.

A felsorolásban az első helyen a new yorki SoHo-ban található, 283 négyzetméteres, három hálószobás, három fürdőszobás lakás található. Az épületet 1891-ben építették, több mint 3,5 méteres belmagasságú, és természetesen nem hiányozhat belőle a napjainkban divatosnak számító spa részleg sem. Az ingatlan értéke egyébként 5,95 millió dollár, vagyis több mint egy milliárd forint.

A második helyet egy chicagoi lakás nyerte el, egy 1984-ben épült és azóta alaposan felújított ipari létesítményben, ahonnan az óriási ablakokon keresztül tökéletes panoráma nyílik a városra. Egy hatalmas terasz, több fürdőszoba és a diófából készült is padló is hozzájárul ahhoz, hogy az ingatlan értéke megközelítse a 3 millió dollárt (500 millió forint).

A maga több mint ezer négyzetméternyi alapterületével, és 6 méteres belmagasságával szintén listás lett egy los angelesi loft. A lakás belsejét szinte mindenütt indiai tölgyfa borítja, a gerendák is ebből készültek, a konyhában carrarai márvány munkalapok találhatók, és az épület minden egyes helyiségéből közvetlen ki lehet lépni a hozzá tartozó hatalmas udvarra. Természtesen az ára is hátborzongató, közel két millió dollár (339 millió forint).

San Franciscoban a tervek szerint 4300 új, luxuskategóriás ingatlant építenek, melyből néhány már el is készült, így ez a 213 négyzetméteres, két hálószobás, 2,5 fürdőszobás penthouse is. A konyhát csúcskategóriás gépekkel szerelték fel, de a hanghatásra is figyeltek, így a mozikban ismert surround stereo berendezések is megtalálhatók benne. Az ott lakók kényelméről pedig 24 órás porta és szervíz szolgálat gondoskodik, mindezt 2,5 millió dollárért (424 millió forint).

Az atlantai Castleberry Hill negyedet 1985-ben történelmi negyeddé nyílvánították, azóta rengeteg művészeti galéria, étterem nyitotta meg itt kapuit, és egy bevásárló negyedet is tartalmaz, nem beszélve a rengeteg gyárépületből átalakított lakásról. Az egyik ilyen loft szintén gazdagítja a listán szereplők körét, elsősorban belső építészeti kvalitásai miatt. A lakáshoz tartozik egy kijárat a tetőtérre is, és egy közel 70 négyzetméteres pince is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Talán sokak számára furcsa gondolatnak tűnik egy volt vízerőműben élni, Minneapolisban azonban már ezt is megtehetik, hiszen egy 1879-es gyárépület került 2007-ben átalakításra, ami most egy 510 m2-es loftnak ad otthont, két hatalmas terasszal, és gyönyörű panorámával, mindezt 661 millió forintért.

Alacsonyabb árkategóriájú lakások is helyet kaptak azonban a listán, például a philadelphiai Hoopskirt nevű loftok, melyek az óvárosban találhatók, éttermek, művészeti galériák, üzletek szomszédságában. Ezekhez már 250-500 ezer dollárért (40 - 80 millió forint)hozzá lehet jutni.

Ezek a lakások láthatóan nem olcsók, sok ingatlanpiaci szakértő azonban kitűnő befektetési lehetőségként is ajánlja ezeket, mivel a kínálatuk véges (lévén, hogy régi gyárépületekből ki lehet fogyni).

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem