Régi fényében tündököl a balatonfüredi Horváth-villa. Az első Anna-bálok helyszíne, Balatonfüred nagy múltú épülete visszakapta a reformkori fényét. A patinás villát az AL Holding ingatlanberuházó újította fel. Az újjáépített, copf stílusú, 46 luxuslakásból álló villa hűen tükrözi kora szellemét.
A Horváth-villa építtetőinek - Mária Terézia testőrének, II. Zsigmondnak, és Horváth Anna férjének, Varasdy Gludovácz Józsefnek -, elképzelése szerint vendégfogadásra, az illusztris látogatók színvonalas kiszolgálására, szórakoztatására épült 1796-ban. II. Zsigmond örökösei, és később az új tulajdonosok is követték az örökhagyó rendelkezését. A reformkor idején szerzett igazán nagy hírnevet a villa, amikor is 1825. július 26-án, Anna napkor itt tartották az első Anna-bált a házigazda Szentgyörgyi Horváth Fülöp János Anna lánya tiszteletére.

Forrás: flickr.com
Az AL Holding ingatlanberuházó 2004-ban azzal a céllal kezdett hozzá a műemlék szempontból igen rossz állapotban lévő, 208 éves épület rekonstrukciós munkálatainak, hogy a villa a felújítás után hitelesen idézze a kor szellemét, a Horváth család szellemiségét. A Horváth-villa fennállásának legutolsó 53 évében ugyanis több olyan átalakítás is történt, ami megváltoztatta az épület belső struktúráját, és kis mértékben a külső architektúrát is érintette. "Határozott célunk volt, hogy a belső átépítések során az eredeti funkciót a modern igényekhez adaptálva értelmezzük újra" - mondta Hunyady Attila, az AL Holding elnöke a beruházásról.
A műemléki felújítás során az egyik lépcsőház visszakerült az eredeti helyére, valamint ismét látható az egykori boltozatos kapuátjáró. A műemléképület patinás falai között a folyosók fa nyílászárói és a kő padlóburkolat is a korabeli nemes anyaghasználatot idézik. A Horváth-villa lakásainak értékesítése 2004 nyarán kezdődött, az első lakásokat 2005 nyarán adta át a beruházó. Az újjáépített kétemeletes, tiszta copf stílusú Horváth-villában 46 luxus kényelmű otthont alakítottak ki.
Anna-bál
Balatonfüred legrangosabb eseménye a 183 éves múltra visszatekintő Anna-bál, melyet minden év júliusában az Anna naphoz legközelebb eső hétvégén rendeznek meg. A reformkori Anna-bálokon a haza legjelesebb személyiségei is megjelentek - szívesen látott vendég volt például a Horváth-házban Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Blaha Lujza. A füredi mulatság mindig is az ország legrangosabb báljai közé tartozott. Idén az Anna-bál ugyanúgy, ahogy az első is, pontosan Anna napra esik. Július 26-án rendezik meg az Anna Grand Hotelben.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
AL Holding
A 100%-osan magyar tulajdonú AL Holding Zrt. lakóingatlan beruházó 1999 óta aktív szereplője a hazai ingatlanpiacnak. Kilenc éves működése során a versenytársakhoz képest összességében a legtöbb új lakást (2500 db) adta át a budapesti vásárlóknak. Az új lakások építésében szerzett kiemelkedő tapasztalata, valamint stabil, meghatározó pozíciója a piacon hozzásegítette ahhoz, hogy lakáspiaci szakértővé és az egyik legmegbízhatóbb partnerré váljon, mind a pénzügyi befektetők, mind pedig a vásárlók szemében.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






