A turisztikai és a lakásberuházásoknak köszönhetően megélénkült a lakáspiac a Velencei-tó környékén. A forgalmazók szerint az érdeklődők többségét a nyugdíjasok, vagy a nyugdíj előtt álló házaspárok, valamint a kisgyermekes családok adják - írja a Napi Gazdaság.
Az elmúlt évek pangása következtében már három éve nem emelkedtek az árak a tó körül, de a bőséges kínálat és az alacsony árak újra vonzóvá tették az itt található ingatlanokat. A külföldiek körében továbbra is alacsony az érdeklődés, sőt egyes holland és német tulajdonosok inkább szabadulnának a házaiktól.
Az árak széles skálán szóródnak, egy új építésű lakóparkban 12-25 millió forint között kínálnak lakásokat, az egy-két évtizeddel ezelőtt épített házakért 20-26 millió forintot kérnek. A telekárak a parcella méretétől függően 8,5-13 ezer forint körül alakulnak.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







