9 °C Budapest

Lejárt az extra profit ideje!

Pénzcentrum
2008. április 18. 08:30

Az Európai Bizottság várhatóan néhány héten belül felkéri a magyar kormányt az erőművekkel régebben kötött összes hosszú távú áramvásárlási szerződés egyoldalú felmondására. Az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy a 90-es évek végi erőmű-privatizációkhoz kapcsolódó megállapodások révén az erőművek részesülnek-e az unió szabályaiba ütköző úgynevezett bújtatott állami támogatásban. Egy másik eljárásban azt tekintik át, hogy az MVM honi piaci ereje és kivételes áram-nagykereskedelmi helyzete akadályozza-e a szabad verseny kialakulását - írja a Népszabadság.

Ha az EU felbontatja az összes szerződést, visszájára fordulhat a helyzet.. Az MVM ugyanis az eddigi forgalma zömét kitevő, általa "versenyképesnek" tartott erőművekkel már új megegyezéseket kötött úgy, hogy partnereinek gyakorlatilag nem volt ésszerű választási lehetőségük mondjuk az MVM és egy másik áram-nagykereskedő között. Az MVM bizonyára nem sokat vitatkozott a saját tulajdonában lévő, a magyar áramforgalom zömét kitevő Paksi Atomerőművel. Viszonylag hamar megegyezett a német RWE-többségű, széntüzelésű Mátrai Erőművel is. Majd mostanára két kisebb gáztüzelésű erőművel, a francia Budapesti Erőművel, illetve a svájci Csepeli Erőművel is létrejött a megállapodás. Az új, titkos szerződések az érdekelt felek szerint abszolút EU-kompatibilisek, mert "csak" ötéves futamidejűek, a piaci áraknál pedig állítólag alacsonyabb tarifákat fixálnak, és az MVM szerint kiegyensúlyozták a kockázatokat. Az EU egyelőre nem kíván véleményt formálni az új szerződésekről.

Ha tehát az EU az új szerződések "elődeit" megszünteti, semmi gond: életbe lép az új. Bár az EU a friss szerződéseket is megvizsgálhatja, de csak egy újabb menetben, ami szintén több év.

Brüsszel az általa kiszámított "burkolt állami támogatás" visszafizetésére kötelezi majd az erőműveket. Az így kialakuló tartozások és az esetleg bíróságon megítélt és behajtott követelések összevetéséből a büdzsé még akár nyerhet is.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem