19 °C Budapest

Vége a gázfűtés egyeduralmának: októbertől csökkenhet a távhő díja

Pénzcentrum
2007. szeptember 25. 10:00

Amennyiben a fővárosi közgyűlés elfogadja a városüzemeltetésért felelős alpolgármester, Hagyó Miklós és a Budapesti Távhőszolgálatátó Zrt. vezetőségének javaslatát, akár a fűtésszezon kezdetével egy időben, még októberben nyolc százalékkal csökkenhet a távfűtés díja - írja a Népszabadság.

A főváros ily módon szeretné leküzdeni a távfűtés 20 százalékos hátrányát a gázfűtéssel szemben, a tavaszi, 45 százalékos emelés ugyanis aránytalan elmozdulást okozott a két fűtési rendszer költségének viszonylatában. A főváros most a havi díj felét adó alapdíjat szeretné csökkenteni, melynek összege egész évben változatlan.

Az alapdíj a távhőszolgáltató működési költségeit fedezi, így ennek csökkentésére csak racionalizációs intézkedés foganatosítása után lesz valós fedezet, a fővárosi önkormányzat azonban várhatóan meghitelezési a költségcsökkenést, amely majd csak másfél év múlva érezteti hatását.

A téli hónapokban a távfűtés díja még az alapdíj csökkenése után is elérheti a most jellemző mértéket, ugyanis a szolgáltató nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel ennek csökkentésére, a gázárat nem tudja befolyásolni. A hődíj mérsékélése vagy állami szerepvállaláson, kedvezményes gázárakon keresztül, vagy saját mérős megoldással válna lehetővé.

A főtávos lakások 88 százalékában azonban nincs kiépítve a saját mérő, mellyel ellenőrizhetővé válna a lakás tényleges fogyasztása. A mérő felszerelésével általában 15 százalékos megtakarítás érhető el.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 18. vasárnap
Erik, Alexandra
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem