Hogy hol találkozik a személyes haszon és a környezet védelme? Nehéz kérdés, bonyolult, sokrétű válasz, amelynek egyik félmondata biztosan a Greenhelpline.com, amely évi 50 ezer forintos megtakarítást ígér azok számára, aki a néhány kattintás segítségével a zöld megoldást választják.
A lehetőség azonban korlátozott: idén összesen 500 ezer brit háztartásnak adatik meg a lehetőség, hogy a 100 százalékig megújuló energiát választva, jelentős mértékben csökkenthesse villanyszámláját, miközben elmondhatja magáról, ő már tett valamit a környezet védelméért.
A Greenhelpline.com szolgáltatói néhány kattintás ellenében és felmondási díj nélkül ígérnek olyan mértékű energiaspórolást, mintha tévékészülékét 26 évre kikapcsolná a lelkes energia fogyasztó.
Az álomszerű megoldás hátterében az az elv áll, hogy a fogyasztó elméletben szívesen tenne a környezetének megóvásáért, de gyakorlatban csak akkor cselekszik, ha ez belefér megszokott életformájába.
A megújuló energiaforrások felhasználása, és a szélmalmokkal teli mezők Nyugat-Európában már megszokott látványnak számítanak, így könnyen előfordulhat, hogy a konstrukció is terjedésnek indul majd. Azt azonban, hogy hazánkban mennyi ideig kell még várni a környezettudatosságra nevelő kezdeményezésekre, és a villanyszámla csökkentő lehetőségekre, nehéz lenne megbecsülni.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







