A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005. júliusához képest az építőipar költségalapon számított árai 8.8%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek árai 10.3%-kal emelkedtek.
Az árak az előző havinál 1.7%-kal voltak magasabbak. A KSH elsősorban az építőiparban felhasznált anyagok, főként a kőolajtermékek, a vegyipari és a fémfeldolgozási termékek árának emelkedésével magyarázza a drágulást, a Magyar Nemzet által megkérdezett építőanyag-gyártókat tömörítő szervezetek azonban az energiaárak emelkedésével és a forint gyengülésével indokolták az áremelkedést.
Egyes szakértők már korábban jelezték, hogy a Gyurcsány-csomag a lakásárak növekedéséhez, illetve az építőipari cégek csődhullámához vezet. Az Elephant Holding Rt. szakértője szerint az élőmunkára rakódó terhek növekedése, az adókedvezmények megvonása és az áfaemelés a lakásárak növekedésének irányába hat, és csődhullámot gerjeszthet az építőiparban.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







