A rendszerváltást követő gyárbezárások nyomán üzemcsarnokok váltak néptelenné. Az ingatlanok egy részét hasznosították, más részét lebontották, hogy ne kelljen utánuk építményadót fizetni - az épületek jelentős része ugyanakkor ma is üresen áll, s folyamatosan pusztul. A jó fekvésű, gazdaságosan felújítható ingatlanok iránt van érdeklődés, van olyan amelyből raktár, iroda vagy üzlethelyiség készült, de egyre népszerűbb a lakásként való hasznosítás is.
Győrött például a Richards Finomposztógyár területén lévő üzemépületben és figyelőtoronyban éttermet rendeztek be, a Gardénia telephelyén bevásárlóközpont létesül, a Duna melletti elevátorból, a gabonaraktárból pedig exkluzív folyóparti rezidencialakások lesznek.
A Szeged egyik forgalmas kereszteződése mellett fekvő ingatlan csarnokaiban jelenleg zajlik az átépítés, hogy szeptember 1-jétől megnyissák a város legnagyobb bútoráruházát és lakásfelszerelési kereskedelmi központját.
A hetvenes években Angliában és Amerikában divatossá vált loftlakás forma az ezredforduló után jelent meg Budapesten is. Eddig az ingatlanfejlesztő cégek ugyan még egyetlen ilyen lakást sem adtak át, de már több helyen építenek effélét: például Óbudán egy régi textilgyári épületben, Angyalföldön egy volt gázkészülékgyárban és a Ferencvárosban az egykori Gizella malomban.
A pesti loftépítők kissé tágan értelmezik a műfajt, Óbudán a Lajos utcai Sun Palace lakóparkban például a régi textilgyárból mindössze egy homlokzati fal maradt meg, s e mögött teljesen újjáépítik a belső tereket. Az itteni loftlakások tehát nem átalakított ipari épületben jönnek létre, hanem teljesen újak. Belmagasságuk, alapterületük azonban hasonló lesz a valódi ipari terekéhez. A Sun Palace-ban tíz ilyen lakás épül, 125 és 181 négyzetméter közöttiek, átlagos négyzetméteráruk 410 ezer forint. Angyalföldön huszonhét lakást hoznak létre a Duna-part közelében épülő River Loftban, egy régi gázkészülékgyárban. A legkisebb 70, a legnagyobb 233 négyzetméter, átlagáruk pedig 445 ezer forint. Jelenleg Ferencvárosban zajlik a legnagyobb budapesti loftberuházás, a Mill Lofts kialakítása, ahol több mint száz ilyen lakás létesül az egykori Gizella malomban: 60 négyzetméterestől a 350 négyzetméteresig. A lakások ötödét már el is adták, négyzetméteráruk 360 ezer és 700 ezer forint között változó. Elkeltek egyebek között a különleges fekvésű toronylakások. Mivel a loft ára Pesten nem olcsóbb, mint a normál elrendezésű lakásoké, vásárlóik nem a szegényebb rétegekből kerülnek ki. Nyugaton eredetileg kispénzű művészek és családtalan aranyifjak keresték ezeket az olcsó és nagy élettereket. Pesten csak a Gizella malomban vásárolt néhány festő és grafikus műteremnek való loftot. A vevők és érdeklődők nálunk a jól keresők, a gyermektelenek köréből kerülnek ki, s nem ritka a külföldi. Az sem véletlen, hogy Budapest egyik legérdekesebb loftlakását, a ferencvárosi pályaudvar víztornyában kialakított lakteret a vezető gazdasági hetilapban hirdeti építője, egy magánszemély.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


