Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Öt éve nem látott mélypontra süllyedt a külföldiek magyarországi ingatlanvásárlásainak száma az első negyedévben, így 1,081 külföldi állampolgár szerződése került bejegyzésre az év első három hónapjában a Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint.
A külföldiek cégeken keresztüli vásárlásai mutatnak növekedést, összességében azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az év ezen szakaszában hagyományosan visszaesik a lakásvételi kedv. A jelenlegi érték év/év alapon is 8%-os visszaesést jelent, a két évvel ezelőttinél pedig 31%-kal kevesebb - írja a Napi.
A területi megoszlás szerinti listát továbbra is Budapest vezeti, az ingatlanok 29%-a a fővárosban talált gazdára, míg a második helyen Bács-Kiskun megye áll 137 ingatlannal.
A megszerzett ingatlanok 70%-a idén is lakáscélú volt. A piacon hosszabb idő óta jelen lévő németek és románok mellett már a harmadik helyen vannak a holland lakásvásárlók.
A külföldi ingatlanvásárlók számára a 200-300 ezer euró (50-75 millió forint) körüli vételár jelenti a lélektani határt, e fölött ritkán vásárolnak.
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.


