A kormány törvényjavaslata szerint 2026-tól fokozatosan bevezetik a 14. havi nyugdíjat, ám a jogosultsági feltételek szigorodnak.
Továbbra sem jött meg a gyermekvállalási kedve a magyar pároknak: az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal csökkent a születésszám a tavalyi év azonos időszakához képest. A Pénzcentrum.hu által megszellőztetett nyugdíj-politikai koncepció szerint viszont a jövőben alapelv, hogy a nyugdíjkiadásokat a befolyt járulékokból kell kifizetni. A gyermekszámcsökkenés viszont nem vetít előre fényes jövőt a majdani nyugdíjasoknak.
Május végéig 3 676 gyermekkel kevesebb született, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben 1 436-tal többen haltak meg. Összességében 21 878-cal többen haltak meg, mint amennyien születtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A természetes fogyás 5 112 fővel több, mint az előző év hasonló időszakában. A bevándorlók némiképpen javították a mérleget, így a népességszám becslés szerint csak 17 ezer fővel csökkent. Május végén így összességében 9 millió 969 ezer fő volt a magyar lakosság létszáma.
A magyar népesség fogyása már-már ijesztő méreteket öltött. 1960-ban még 146 461 gyermek született a KSH statisztikája szerint, s ez a lendület 20 éven keresztül kitartott. A rendszerváltozás évében már 20 ezerrel kevesebb gyermek született, majd az ezredfordulón évi 100 ezer alá csökkent ez a szám, s azóta sem tud elmozdulni erről a szintről.

A Pénzcentrum.hu által egy hónappal ezelőtt megszellőztetett nyugdíjpolitikai koncepcióról szóló előterjesztés alapvetése, hogy "a felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek nincs alternatívája. A felosztó-kirovó elv azt jelenti, hogy az adott időszakban befolyt járulékokból kell fedezni az adott időszak ellátásait. Generációk közötti elosztást valósítja meg, amely a szolidaritásra is épül".
KATTINTS! Állami nyugdíjpara: jön a szuperbruttó szuperbruttója
A jövőbeni nyugdíjellátás tehát nagyban függ a most még aktívak gyermekvállalási kedvétől, vagyis, hogy mennyien lesznek, akik a jövőbeni járulékfizetésükkel hozzájárulnak a nyugdíjkifizetésekhez.
A Munka törvénykönyvének tervezett változtatásai egyáltalán nem hozzák meg a nők gyermekvállalási kedvét. A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni. A szigorítás lényege, hogy a felmondás a védelmi időszak leteltét követő napon elkezdődik. Vagyis megszűnik a 15, kisgyermekeseknél minden esetben 30 napos türelmi idő. Tehát egy hónappal előbb megszűnhet a munkaviszonyuk.
KATTINTS! Kirúghatják a kisgyermekeseket és a nyugdíj előtt állókat is
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tervezett módosításokból az is kiderül, hogy jővőre már nem járna rendes szabadság a fizetés nélküli szabadság idejére. Ez különösen hátrányosan érinti a gyesen, gyeden lévő kisgyermekes anyákat. A jelenlegi szabályok szerint őket a gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első évére is megilleti a rendes szabadság. Jövőre viszont már csak a szülési szabadság idejére járna rendes szabadság.
KATTINTS! Így bukják el a gyesen lévők a fizetett szabadságot
A törvénymódosítás szerint a nőket továbbra is 24 hét (168 nap) szülési szabadság illeti meg. Azt viszont négy héttel a szülés várható időpontját megelőzően kell kiadni.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







