Ismét veszélyben az OTP ügyfelei: mutatjuk, hogyan verhetnek át

2018. augusztus 29. 14:30

Úgy tűnik nem adják fel a csalók: a mai nap folyamán újabb, első ránézésre az OTP Bank által küldött üzenetek érkeztek az egyik szerkesztőségi email-címünkre. A gyanús üzenetekben arra kérik a címzetteket, hogy a megadott linken "frissítsék fiókjaikat". A valódi cél azonban nyilvánvaló módon valami egészen más: a csalók a gyanútlan ügyfelek netbankos azonosítóira és kódjaira utaznak.

A mai nap folyamán két, látszólag az OTP Bank által küldött üzenetet is kaptunk az egyik szerkesztőségi email-címünkre:

Forrás: Pénzcentrum
Forrás: Pénzcentrum

A két, egyaránt erősen tört magyarsággal megfogalmazott üzenetben arra próbálják meg rávenni a bank ügyfeleit, hogy "frissítsék" fiókjukat, mármint az internetbankjukat. Ehhez egy-egy linket is megadtak, melyek egy, a bank honlapjára a megtévesztésig hasonlító oldalra vezetnek minket.

Forrás: Pénzcentrum

A csalók célja pedig éppen az, hogy a gyanútlan áldozat elhiggye, hogy valóban az OTP Bank honlapján jár, és megadja az internetbanki belépéshez szükséges adatait. A baj akkor történik meg, ha valóban megadjuk a belépéshez szükséges felhasználónevet és jelszót, a csalók ugyanis ezt követően már hozzáférhetnek a banki adatainkhoz, illetve a bankszámlánkhoz.

Nem csak az OTP-s ügyfelek vannak veszélyben

Leggyakrabban az OTP nevében kapunk ilyen, adathalász céllal küldött üzeneteket, ami logikus lépés a csalók részéről, hiszen ez a bank rendelkezik a legnagyobb ügyfélkörrel Magyarországon. Ennek ellenére ne higgyük azt, hogy a más pénzintézetnél bankolók biztonságban vannak. Néhány héttel ezelőtt például az MKB Bank ügyfeleit vették célba hasonló üzenetekkel, de a CIB Bank nevében is kaptunk már ilyen emaileket.

Védekezés

Bár a csalók sokszor tényleg a megtévesztésig hasonló honlapot készítenek el adataink ellopása érdekében, ennek ellenére néhány egyszerű szabály betartásával megelőzhetjük, hogy ellopják adatainkat. Fontos tudni, hogy a bankok sosem kérik, hogy emailes üzeneten keresztül lépjenek be az ügyfeleik a netbankjukba, illetve bizalmas adatokat sem kérnek el tőlük. Tehát ha olyan üzenetet kapunk, amely ilyesmire próbál meg rávenni minket, akkor jobb gyanakodni, hogy esetleg csalókkal van dolgunk. Csak akkor lépjünk be a bankunk internetes felületére, ha azt közvetlenül a pénzintézet honlapjáról tesszük - tehát mi magunk nyissuk meg a bank honlapját, és ne pedig valamilyen, általunk egyébként nem ismert linken keresztül jussunk el oda.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Már tudnak a csalásról

Az OTP Bank honlapján található felhívásból kitűnik, hogy a bank már tud az újabb adathalász kísérletekről. Az esettel kapcsolatban az alábbi figyelemfelhívás jelent meg a bank honlapján:

Újabb adathalász kísérletre hívjuk fel a figyelmét, ismeretlenek ebben is banki adatokat próbálnak meg a gyanútlan ügyfelektől megszerezni. Kérjük, ha ilyen típusú, vagy ehhez hasonló magyartalanul megfogalmazott levelet kap, semmiképp se kattintson a linkre, törölje az e-mailt!"

A felhívást követően pedig ismertetik a csalók által küldött, általunk is megkapott üzenetek egyikét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 24. 17:15
A dokumentumfilmes épségben került elő.
MNB Intézet  |  2026. február 24. 13:52
A jegybankok egyre intenzívebben használják a közösségi médiát kommunikációs célokra. A kulcskérdés...
Bankmonitor  |  2026. február 24. 13:30
A K&H Banknál 8-ról 10 évre, az MBH Banknál pedig 7-ről 8 évre emelkedett a szabad felhasználású...
Holdblog  |  2026. február 24. 07:55
Esik a legfontosabb energiahordozók ára, ami egyfajta európai rezsicsökkentésként segíti a kontinens...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
Agrárszektor  |  2026. február 24. 17:29
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem