13 °C Budapest

Ennyit tesz félre havonta egy átlagos magyar: kiderült, mire spórolnak

2019. november 1. 12:00

Fontosnak tartják a megtakarítást a magyarok, a többség rendszeresen tesz félre, átlagosan 22 ezer forintot havonta. A legtöbben valamilyen váratlan kiadásra spórolnak, de sokan gyűjtenek lakásra is, ugyanakkor a nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe kisebb lett az elmúlt években. A kockázatvállalási hajlandóság csökken, kevesebben fektetnek értékpapírba, jelentősen nőtt viszont a látraszóló számlapénz és készpénzben tartott megtakarítások aránya.

Jelenleg a magyarok 70 százaléka tartja szükségesnek, hogy megtakarítson, míg ez az arány 2015-ben még 87 százalék volt - derül ki az IMAS International az Erste Csoport számára végzett felméréséből. Az idősebbeknek fontosabb, hogy félretegyenek: az 50 év feletti válaszadók 76 százaléka nyilatkozott így, míg a 15-29 évesek mindössze 56 százaléka. A 15 évesnél idősebbek 35 százalékának semennyi félretett pénze nincs, 21 százalék hagyományos megtakarítónak tekinthető (kockázat és befektetés kerülőbb, inkább készpénzben és betétben tartja spórolt vagyonát), míg 44 százalék érett megtakarító, aki jobban informált, és magasabb befektetési affinitással rendelkezik.

A félretenni tudó háztartások ugyanakkor egyre többet takarítanak meg: míg 2015-ben átlagosan havi 15 ezer forintot spóroltak meg ilyen céllal, addig 2019-ben már 22 ezer forintot.  A legtöbben vészhelyzetre spórolnak (70 százalék), míg kisebb-nagyobb jövőbeli kiadásra, például lakásvásárlásra vagy -felújításra 45 százalék. Jelentősen visszaesett ugyanakkor a nyugdíjcélú öngondoskodás aránya, a 2015-ben mért 47 százalékkal szemben idén mindössze a válaszadók 22 százaléka nyilatkozott úgy, hogy idősebb korára is gyűjt. A magyarok 27 százaléka egyáltalán nem elégedett, további 20 százalék pedig inkább nem elégedett azzal az összeggel, amit félre tud tenni.

A hazai megtakarítók mindössze 10 százaléka hajlandó nagyobb kockázatot vállalni a nagyobb hozamért, míg 77 százalék inkább a biztonságra törekszik. A részvénybefektetésekkel szembeni idegenkedés valamelyest csökkent az elmúlt években, a válaszadók 16 százalék volt teljesen elutasító, szemben a 2015-ben mért 20 százalékkal. Ugyanakkor a korábbi pozitív attitűd is romlott: míg korábban 26 százalék gondolta úgy, hogy az értékpapírok neki valók, ma már csak 21 százalék vélekedik így. Az értékpapír befektetések megítélése ugyanakkor nagyban múlik azon is, hogy melyik befektetési szolgáltatóval állnak kapcsolatban: az Erste Bank ügyfelei 27 százalékban tartják jó vagy nagyon jó alternatívának a részvénypiacokat.

A megtakarítások szerkezete is ennek, az erősödő kockázatkerülő hozzáállásnak megfelelően alakul. A válaszadók 28 százalék nyilatkozott úgy, hogy pénzét elsősorban látraszóló számlapénzben parkoltatja, míg 22 százalék készpénzben tartja azt. A válaszadók 23 százaléka rendelkezik életbiztosítással, 15 százaléka ingatlanbefektetéssel, és mindössze 8 százalék mondta azt, hogy legalább részben értékpapírban fialtatja megtakarítását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Magyarországon továbbra is sokan tartják fontosnak, hogy félretegyenek. A reálbérek emelkedése és a foglalkoztatási mutatók javulásának köszönhetően a havi megtakarítások átlagos összege látványosan növekedett az utóbbi években, a pénzügyi tartalékok megoszlásában a készpénz növekvő szerepe és a nyugdíjcélú öngondoskodás csökkenése azonban aggasztó trendet mutat

- értékelte a felmérés eredményeit Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az alacsony kockázatvállalási hajlandóság, illetve az abból fakadó bizonytalanság, hogy a megtakarítók közül mind többen gondolják úgy, nem értik a pénzügyi termékeket, felértékeli a banki tanácsadást

- tette hozzá Harmati László.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm