Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 99 921,45 ponton zárt, 0,33 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Bár Magyarországon továbbra sincs napirenden az euró bevezetése, a téma újra és újra előkerül — különösen, hogy Szlovákia és Horvátország már évek óta az eurózóna tagja. Miközben hazánkban még csak gyűjtői próbaveretek készültek, amiknek azért elég borsos az áruk az online piactereken.
Bár Magyarország még mindig nem vezette be az eurót, ennek ellenére léteznek magyar euróérmék – legalábbis próbaveret formájában. Ezek a különleges darabok mára igazi kuriózumnak számítanak a gyűjtők körében.
Készült magyar euro – csak nem hivatalos
Amikor hazánk 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, a hosszú távú célok között szerepelt az euró bevezetése is. Ennek jeleként abban az évben el is készültek az első magyar euró próbaveretek. Ezeket azonban soha nem hozták hivatalos forgalomba, hiszen Magyarország azóta sem teljesíti az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges gazdasági feltételeket.
Kuriózum a gyűjtők piacán
Az internetes piactereken időről időre felbukkannak ezek a próbaveretek. Gyors keresés után mi is találtunk a Vaterán néhány darabot. Az első az egy 2 eurós érme: a 2004-ben készült próbaveret előlapján a Phoenix nevű gálya látható, amely egykor a keszthelyi Festetics család birtokában állt, hátoldalán pedig Hunyadi Mátyás és Beatrix királyné portréja kapott helyet. Az érme külső ívén a „Magyar Köztársaság” felirat olvasható, a belső részen pedig Mátyás és Beatrix latin neve, valamint a 2004-es évszám, utalva hazánk uniós csatlakozására.

Voltak más darabok is?
Egy másik vaterás hirdetés szerint, egy numizmatikai bolt több 2004-es prototípust is árul, egészen pontosan 9-et. Ezeket 101 650 forintért kínálja. És a kép tanúsága szerint vannak kisebb, centes érmék is, amiken feltűnik például Petőfi és Kossuth is.

Miért nincs még mindig magyar euro?
Az euró bevezetéséhez Magyarországnak teljesítenie kellene az úgynevezett maastrichti kritériumokat. Ezek a következők:
- Árstabilitás: Az infláció mértékének az EU legalacsonyabb inflációjú országaihoz kell igazodnia.
- Költségvetési fegyelem: Az államháztartási hiány és az államadósság sem lépheti túl a meghatározott határokat.
- Árfolyam-stabilitás: Legalább két éven át kellene részt venni az ERM II árfolyam-mechanizmusban komoly árfolyamingadozások nélkül.
- Kamatstabilitás: A hosszú lejáratú kamatok sem haladhatják meg érdemben az EU legstabilabb gazdaságainak szintjét.
Hazánk jelenleg több ponton is messze áll e feltételek teljesítésétől, így továbbra sincs konkrét időpont az euró bevezetésére. Ráadásul igazából politikai akart sincs az euró hazai bevezetésére hosszú évek óta, úgyhogy nem véletlen, hogy 21 éve nem történt előrelépés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Legyen vagy ne legyen euro?
Előnyök az euro bevezetése esetén:
- Árfolyamkockázat megszűnése: nincs több forint-euró ingadozás, kiszámíthatóbb gazdálkodás.
- Alacsonyabb kamatok: a forinthoz képest általában olcsóbb finanszírozás, hitelfelvétel.
- Befektetői bizalom nőhet: stabilabb gazdasági környezetet jelez a külföldi tőkének.
- Kereskedelem egyszerűsödése: export-import cégek költségei csökkennek, átláthatóbb árak.
- Turizmus ösztönzése: külföldiek számára egyszerűbb, nincs átváltás.
Hátrányok/kockázatok bevezetés esetén:
- Monetáris politika feladása: Magyar Nemzeti Bank elveszti az önálló kamat- és árfolyam-szabályozási jogkört.
- Alkalmazkodási nehézségek válság idején: saját deviza hiányában nehezebb kezelni a recessziókat.
- Gyengébb gazdaság alkalmazkodási kockázata: ha nincs elég versenyképesség, tartós leszakadás lehet a magzóna országaihoz képest.
- Egyszeri áremelkedés veszélye: bevezetéskor bizonyos árak (pl. szolgáltatások) gyorsabban nőhetnek.
Az euro itthon
A napokban Beke Károly, a Portfolio elemzője arról beszélt, hogy a forint gigantikus erősödése nem várható. Ahhoz valami egészen nagy dolognak kellene történnie, aranybánya találása vagy kőolaj.
A szakértő úgy vélekedett, hogy az állam nagy eséllyel megbékélt a jelenlegi árfolyammal, a lényeg, hogy viszonylag fix legyen, ne legyenek nagy kilengések. Ezt most tartjuk is.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.


