Előző nap a kedvező befektetői hangulat miatt rég nem látott emelkedést mutatott a tőzsde, azonban a csütörtöki nyitásban csökkenés várható.
Korai volt az öröm? Bár tegnap emelkedtek a papírok, ma negatív korrekcióra számít a szakértő
Kissé elbizonytalanodott a nemzetközi befektetői hangulat, ezért kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 437,29 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 66 376,55 ponton zárt szerdán.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 17 270 forintos szint felett próbál stabilizálódni, a következő ellenállás 17 530 forintnál húzódik. A Goldman Sachs 20 700 forintról 22 600 forintra, míg a Citi 19 300 forintról 19 620 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárát, az ajánlás mindkét banknál változatlanul vétel. Az elemző úgy vélte, hogy a Goldman Sachs céláremelése pozitívan hathat a délelőtti órákban az árfolyamra. Szerdán az OTP korrigált az elmúlt napok emelkedéséből, a részvények ára 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 365 forintra csökkent, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
Hozzátette, hogy a Molnak sikerült a 30 napos mozgóátlag felett zárni, amely 2981 forintnál támaszt jelent. Az előző nap a Mol 56 forinttal, 1,9 százalékkal 2996 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
A Richter a 200 napos mozgóátlagig korrigált vissza, amely 9096 forintnál képez fontos ellenállást, míg támasz 9 ezer forintnál látható a grafikonon. Szerdán a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,56 százalékkal 9100 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Az elemző szerint a Magyar Telekom az osztalékszelvény levágása miatt nagyobb mínuszban nyithat, a 906-908 forintos zóna jelenthet támaszt, míg 931 forintnál ellenállás látható. Az osztalék mértéke 44,7 forint részvényenként, a kifizetés május 8-án kezdődik. Az előző nap a Magyar Telekom alacsony, 546,6 millió forintos forgalmat ért el az osztalékvágás előtti kereskedési napon, árfolyama 2 forinttal, 0,21 százalékkal 942 forintra nőtt.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








