Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Máris szavaztak a családi adókedvezmény emeléséről: tényleg duplázódhat márciustól a juttatás?
A családi adókedvezmény 2023 évében változatlanul az adózó összevont adóalapját csökkenti, ami gyerekenként 10, ezer, vagy akár 33 ezer forintos többletvetételt jelenthet a családoknak. Egy nemrég benyújtott törvénymódosítás megduplázná ezt az összeget, és bár az eredményre még várni kell, megkérdeztük olvasóinkat, szerintük mi lenne a helyes megoldás.
2023. október 30-án nyújtotta be Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa a "családi kedvezmény megduplázása érdekében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása" című torvényjavaslatát.
Indoklása szerint ugyan a 2016-2019 közötti években végrehajtott szakaszos emelés eredményeként nettó 20 ezer forintra nőtt a kétgyermekes családok eltartottankénti adókedvezménye, ellenben az egy, illetve a három vagy több gyermeket nevelők pénztárcáiba a 2010-ben elfogadott összeg érkezik továbbra is.
Jóhiszemű feltételezésünk alapján az volt a jogalkotó szándéka, hogy az eredeti normaszövegben meghatározott támogatási összeg reálértéken minden évben a családok rendelkezésére álljon. A legfrissebb gazdasági adatok azonban azt mutatják, hogy az egy, illetve a három vagy több gyermeket nevelők családi adókedvezmény értékének 47%-át, a kétgyermekes adókedvezmény 34%-át elvitte az infláció
- áll az indoklásban.
A törvényjavaslat állapota: tárgysorozatba vételre vár, tárgysorozatba vételének határideje 2023.11.30.23:59
Mivel a családi adókedvezmény összege évek óta változatlan, lassan elvesztíti eredeti funkcióját és már nem támogatja érdemben a gyermekeket nevelőket. Megkérdeztük olvasóinkat, ők hogy látják, közel 2 ezren szavaztak:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem meglepő, a válaszadók közel 80 százaléka szerint emelni kellene a családi adókedvezmány mértékét. De nézzük, mekkora összegekről van jelenleg szó:
A családi adókedvezmény jelenlegi szabályai szerint
- egy gyermek esetében az összevont adóalap csökkenthetőségének legnagyobb mértéke 66 670 forint, ami nettó 10 000 forint megtakarítást jelent az adózónak.
- Két gyermek esetében az összevont adóalap csökkenthetőségének legnagyobb mértéke 266 660 forint, ami nettó 40 000 forint megtakarítást jelent az adózónak. Az egy gyermekre jutó nettó megtakarítás 20 000 forint.
- Három gyermek esetében az összevont adóalap csökkenthetőségének legnagyobb mértéke 660 000 forint, ami nettó 99 000 forint megtakarítást jelent az adózónak. Az egy gyermekre jutó nettó megtakarítás 33 000 forint.
A családi adókedvezmény emelésére vonatkozó törvényjavaslat az alábbi összegekre változtatná az összegeket:
- egy gyermek esetén nettó 20 ezer forint,
- két gyermek esetén eltartottanként nettó 40 ezer forint,
- három vagy több gyermek esetén eltartottanként nettó 66 ezer forint adókedvezményre módosulna.
Mi a családi adókedvezmény alapja?
A családi adókedvezmény 2023 évében változatlanul az adózó összevont adóalapját csökkenti. A dolgozók terhei általánosságban a 15%-os személyi jövedelemadóból és a 18%-os társadalombiztosítási járulékból állnak – ebben áll a bruttó és nettó bérünk közötti különbség. Több gyermek esetén akár teljes adómentességet is élvezhet(nek) a szülő(k), ám az adók elengedésén felül a családi adókedvezmény nem biztosít extra jövedelmet.
Családi adókedvezmény ki veheti igénybe?
A családi adókedvezmény az eltartottak, kedvezményezett eltartottak után jár azoknak a személyeknek, akik eltartják őket (az esetek túlnyomó többségében a gyermekek az eltartottak, akik után a szüleik felvehetik a családi adókedvezmény 2023 évi összegét). A gyermekre való tekintettel a családi adókedvezmény jogosultja az a magánszemély lehet, aki a családi pótlékra is jogosult, illetve jogosult továbbá a vele egy háztartásban élő, arra nem jogosult házastársa; a várandósság 91. napjától a kismama és a vele közös háztartásban élő házastársa. Jogosult lehet a családi pótlékra egy gyermek a saját jogán, illetve rokkantsági járadékban részesülő személy.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








