8 °C Budapest
Closeup young Woman hands holding credit card ,for online shopping or reporting lost card, fraudulent transaction

Súlyos összeget loptak el a TV2 sztárjától: bedőlt a netes csalóknak, keményen ráfizetett

2023. március 10. 16:59

Barta Sylvia időjárás-jelentő internetes csalás áldozata lett a Blikk információi szerint. 420 eurót, azaz körülbelül 160 ezer forintot loptak el a tévéstől, aki az egyik közösségi oldalon dőlt be egy hirdetésnek.

Barta Sylviától internetes csalók 420 eurót, azaz nagyjából 160 ezer forintot csaltak el. Az időjárás-jelentő az egyik közösségi oldalon látott meg egy hirdetést, ahol sporteszközöket árulta. Az ajánlat pedig kifejezetten jó lehetett, hiszen Barta Sylvia meg is rendelte a terméket.

A rendeléssel nem volt probléma, a tranzakció megtörtént, kifizettem a pontos összeget, majd vártam, hogy megérkezzen. Mivel az Egyesült Államokból rendeltem, és dollárban fizettem, tudtam, hogy az eszköz vámköteles. Kaptam is egy SMS-t, hogy a március 6-i szállításhoz ki kell töltenem egy űrlapot – kezdett bele a történtek elmesélésébe a tévés személyiség. Jóhiszeműen ki is töltötte az űrlapot, amin a bankkártya adatait is elkérték.

Meglepődtem, mert az űrlap beküldése után nem vontak le tőlem semmiféle összeget. Ekkor már megfordult a fejemben, hogy lehet, csalásról van szó. Ám másnapig nem történt semmi… Akkor viszont éppen a TV2 stúdiójába siettem adásba, amikor kaptam egy üzenetet: 420 eurót levontak a kártyámról. Nem tudom elmondani, mennyire megijedtem, senkinek nem kívánom ezt a riadalmat. Ráadásul nem is tudtam rögtön intézkedni, hiszen a televíziózás világa ilyen: ha adás van, ott kell állni a stúdióban, nem foglalkozhatok az ügyes-bajos dolgaimmal

– mesélte Barta Sylvia. Azonban a támadások sorának ekkor még nem lett vége: további 540 eurót (körülbelül 200 ezer forintot) akartak tőle levonni a csalók, azonban ez a kísérlet szerencsére már meghiúsult, miután a bank gyanúsnak ítélte a tranzakciót.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Alaposan kikérdeztek, tudni akarták, nem kényszer hatása alatt telefonálok, hogy egyedül tartózkodom a helyiségben, tehát tényleg nagyon korrekt volt az ügyfélszolgálat munkatársa, amiért rendkívül hálás vagyok a banknak. Úgy néz ki, hogy az ellopott 420 eurót zárolták, már nincs a banknál, de talán még a csalóknál sem. Legalábbis ebben reménykedem, mert így van esély arra, hogy visszakapjam a pénzemet

– fejezte be az időjós.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. február 8. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 8. 09:18
Több tízezer honfitársunk virrasztja át a vasárnap éjszakát, vagy kel fel vállalhatatlan időben, hog...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?