Student woman during E-Learning on laptop at home

Tarolnak a nullás számlák: ezzel a trükkel neked is ingyen van, ezeknél a bankoknál érhető el

2022. augusztus 10. 05:58

Több mint hetvenezer magyar fiatal kezdi meg szeptembertől az egyetemet, vagy a főiskolát és ez legtöbbjük számára egyben az első bankszámlájuk megnyitásátt is jelenti. Az egyes bankok diákszámlái igen hasonlónak tűnnek, mégsem mindegy, melyiket választjuk, mert később a döntésünkre jócskán ráfizethetünk. A Pénzcentrum most összegyűjtötte a hazai bankok diákszámla ajánlatait, és azok legfontosabb költségtételeit, hogy segítsen a döntésben.

Nyakunkon a következő félév és a felsőoktatásba felvett 73 805 fiatalnak az egyetemi és főiskolai ponthatárok megugrása után még rengeteg teendővel kell szembenézniük, számos nehéz döntést kell meghozniuk. Persze szeptembertől nem csak nekik, hanem a középiskolásoknak és a gimnazistáknak is megkezdődik a tanév. A Pénzcentrum ennek apropóján utánajárt milyen - kimondottan a diákoknak kínált - kedvezményes feltételekkel elérhető számlacsomagokat találni jelenleg a legnagyobb hazai bankoknál.

A diákok bankoknak mindig kimondottan fontos ügyfelek, persze a pénzintézetek hozzáállása nem merő emberbaráti szeretetből ilyen, hiszen a tanulók bevonzásával ők is hatalmasnak szakíthatnak. Sok diák ugyanis, - legyen akár középiskolás, vagy a felsőoktatásba frissen felvétet nyert - most fogja megnyitni élete első bankszámláját. A pénzintézeteknek pedig ez nem szimplán ügyfélkörük bővítése, hanem azért is nagy a verseny, hogy ők lehessenek a fiatalok első pénzügyi szolgáltatói.

Egész Európában jellemző ugyanis, de hazánkban a nemzetközi sztenderdeknél is jóval erősebb az a jelenség, hogy az ügyfelek alapvetően lojálisak szolgáltatójukhoz, tehát a korai megnyerésükkel a bankok akár évekre, évtizedekre is megtarthatják őket. Mindemellett az is értékessé teszik a diákokat a pénzintézetek szemében, hogy velük jó eséllyel igen jól kereső ügyfeleket szerezhetnek meg, hiszen a közép és különösen a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagjövedelme jóval magasabb, mint az alacsonyabban iskolázottaké.

Erre érdemes mindenképp figyelni

Persze nekünk most a bankok érdekei sokadlagosak, a lényeg, hogy milyen feltételek mellett nyitunk számlát. Ha ez életünk első bankszámlája, különösen fontos dolog végiggondolni, mire is tervezzük használni. Másik ajánlat lehet a legkedvezőbb ugyanis ha például diákmunkát vállalnunk és a fizetésünk érkeztetésére használnánk csupán és más, ha gyakran vásárolgatnánk vele az interneten.

Persze minden bankkártya használható az említett célokra, de az, hogy neked egy adott számlacsomag mennyire is nyújt jó feltételeket igen nagyban függ attól, hogy milyenek a költési szokásaink. Ezen kívül a másik a hangsúlyos szempont, hogy menyibe kerül majd használni magát a bankkártyát. Bár a diákoknak szánt számlacsomagok lényegesen kedvezőbb feltételeket kínálnak a legtöbb sztenderd lakossági számlánál, ezek költségeiben is igen komolyak a különbségek az egyes bankoknál. Érdemes tehát szerződéskötés előtt alaposan felmérni a piacot és utánajárni, mi melyik banknál jönnénk ki a legjobban.

Fontos azzal is tisztában lenni, hogy kiszemelt bankunk milyen extra szolgáltatásokat nyújt  a bankszámlánk mellé. Bár a kártyás vásárlások mindenhol ingyenes, az átutalások díjában már komoly különbségeket találni és van bank, ahol például a legtöbb helyen ingyenesen elérhető SMS szolgáltatásokért is fizetnünk kell.

Az sem feltétlen jár alapból, amiről azt hinnénk

2014. február 1. óta havonta két ingyenes készpénzfelvétel 150 000 forintig, a 16 éven felüli számlatulajdonosoknak törvényileg biztosított. Azt azonban fontos tudni, hogy a  kedvezmények nem automatikusak, a bankunknál nyilatkozni kell arról, hogy melyik számlánál szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, még akkor is, ha csak egy számlánk van.

Az MNB oldalán írtak szerint a kedvezmény feltételei, hogy rendelkezzünk Magyarországon állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel, illetve hogy írásban nyilatkozzunk arról, hogy szeretnénk igénybe venni a kedvezményt. 

Zajlik a bankok harca a diákokért

A Pénzcentrum nyolc nagy magyar bank diákokat célzó ajánlatait vette sorra. Az általunk tapasztaltakból látszik, hogy az egyes bankok különféle stratégiákkal próbálják meggyőzni a potenciális ügyfeleket, ahogy az is, hogy egyesek inkább a középiskolás, míg mások az egyetemista rétegre lövik saját ajánlataikat.

Az ilyen számlák nyitása esetén azonban nem is feltétlen a költségek jelentik a legfontosabb szempontot a fiatalok döntésében. Ennek oka az, hogy bankok a speciálisan diákok számára ajánlott bankszámláknál a díjakat jellemzően minimalizálják. Ezért is dönthetnek sokan például az alapján, hogy a szüleik hol intézik pénzügyeiket, de fontos szempont lehet a fióklefedettség és az ATM-ek száma is.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a számlavezetés költségei elhanyagolhatóak lennének. Bár a számlavezetési díjat a diákszámlák esetében a legtöbb pénzintézet elengedi, az egyéb díjak esetében azért igenis komoly különbségeket találni. Arra is fontos figyelni, hogy ahogy betöltöttük a konstrukcióra vonatkozó korhatárt a bank áthelyez minket egy másik csomagba (ráadásul nem feltétlenül a legkedvezőbbe), ha pedig erre nem figyelünk, szép kis meglepetés érhet, mikor az addig 0 forintos számlavezetési díjunk egyik napról a másikra több ezer forintosra ugrik. Vegyük hát sorra az elérhető diákszámlákat a legfontosabb szempontok szerint.

Ahogy fenti grafikonunkon látszik, az Unicredit Banknál 18 és 26 éves kor között  lehet diákszámlát igényelni. Fontos kitétel viszont, hogy ennél a banknál nem kérik a tanulói jogviszony igazolását. Az olasz banknál támasztott 26 éves korhatár pedig magasabb is mint a legtöbb pénzintézetnél. Sok más banknál csak 24, vagy 25 éves korig állítanak ki diákszámlát. A számlavezetési díj 242 forint, díjmentes viszont a telefonbank az SMS értesítés a készpénzfelvételekről. A netbank díja 150 forint.

A bankkártya éves díja az első évben 0 forint, utána azonban 7721 forintot számolnak fel érte évente. Az átutalás tranzakciós illetéke 0,369%, és legfeljebb 8 499 Ft.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A CIB Banknál ezzel szemben a 24 éves kor a számlanyitás felső határa. Ennél a banknál is 0 forint viszont a havi számlavezetési díj. Mastercard típusú bankkártyát lehet igényelni az Eco ForYou névre keresztelt számlacsomag mellé, melynek első éves díját itt is elengedik és a második évtől fogva is csak 4844 forintba kerül. Az SMS szolgáltatás díja itt egyéni igényeinktől függően évi 924 és 5616 forint között mozoghat, a mobilbank viszont ingyenes. Belföldi átutalásokért 0,408% százalékot, legfeljebb 8210 forintot kell fizetnünk.

A Raiffeisen Banknál 18 és 24 év között igényelhető a Yelloo nevű számlacsomag, melynek havi számlavezetési díja nulla forint. Az SMS értesítésért és a netbankért sem kell fizetni, és az első évben a bankkártyánk díját is elengedik. A második évtől ezért évente 5.779 forintot kell kifizetnünk. A 20 ezer forintos összeget meghaladó belföldi átutalások díja ennél a banknál 0,3 százalék, de maximum 6000 forint.

A Gránit Banknál a Digitális számlacsomag ugyancsak kedvező feltételekkel kecsegteti a diákokat. Ennek megfelelően a számlavezetési díj itt is 0 forint és a netbanki szolgáltatásoknak sincsen havi költsége, utóbbi esetében a tranzakciókról SMS nem, csak díjmentes iSMS érkezik. A belföldi átutalás díja 0,40%, maximum 8000 forint, és 26 éves kor alatt a számlacsomaghoz igényelhető Mastercard Neo bankkártya pedig itt is ingyenes. 

Az MKB Bank Diák számlacsomagját a tanulói jogviszonnyal rendelkező 14 és 25 év közöttiek igényelhetik. Az  alap SMS szolgáltatások itt is ingyenesek. Az eseti átutalás díja 100 forint és erre jön rá 0,3%-os tranzakciós illeték, egy átutalásért pedig legfeljebb 6000 forintot kér tőlünk a bank. A bankkártya éves díja viszont ennél a pénzintézetnél nem csupán az első, de a további években is 0 forint.

Az Erste Bank diákszámlája 14-26 év közti fiatalok számára elérhető - ez a sáv ugye magasabb, mint a legtöbb pénzintézet által megadott. A számlavezetésnek itt sincs havi költsége, úgy ahogy az internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatásoknak sem. Az SMS szolgáltatás ára azonban egyéni igényeinktől függ és akár 3000 forintba is kerülhet. Belföldi átutalás esetén a bank a 0,3%-os tranzakciós illetéket számol fel, de maximum 6000 forintot. A kártya díja itt az első évtől 1773 forint.

A K&H ifjúsági számlacsomagok struktúrája kicsit összetettebb a többi bankénál, náluk ugyanis korosztályonként változnak a kondíciók.  A havi számlavezetési díj minden korosztálynál 0 forint, ahogy az sms szolgáltatás havi díja is, bár az egyes sms-ek után fizetnünk kell. A darábáruk a diákoknak 21 forint,  a már nem tanuló fiataloknak pedig 39 forint/db. Az e-bank és a mobilbank is ingyenes, bár utóbbi a 14 év alatti ügyfeleknek nem elérhető. Belföldi átutalás esetén a bank 0,40%-ot számol fel, maximum 8000 forintig.

Az izgalmas rész a bankkártya éves díja. Ez az első évben a diák jogviszonnyal rendelkezőknek ingyenes. A második évtől viszont a 14-18 éves diákoknak csupán 3629 forint, míg a 18-26 éves fiataloknak 5444 forint. A már nem tanuló, pályakezdő fiatalok nem élhetnek az első éves kedvezménnyel és számukra a Mastercard kártya éves díja is a borsosabb 7258 forint.

Az OTP Bank Junior számlacsomagját 18 és 24 év között igényelhetjük. A számlavezetési díj és a netbank, a mobilbank, az SMS értesítő és az egyéb kényelmi szolgáltatások is nulla forintért járnak a fiataloknak.

Díjmentes maga a kártya is, tehát a második évtől sincs éves költsége. A belföldi átutalásra 0,35%-os tranzakciós illetéket számolnak fel és akár 11 541 forintig is felszaladhat a terhelés.

Ahhoz, hogy hol nyissunk számlát tehát igen sok szempontot kell megvizsgálnunk. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a fent részletezett díjaknak gyakran van minimum és maximum összeg, melyet a könnyebb átláthatóság kedvéért nem minden esetben tüntettünk fel. Ezen felül annak is jó utánanézni, lakhelyünk mennyire ellátott bankfiókokkal és ATM-ekkel, hiszen idegen bankból gyakran drágább a készpénzfelvétel is. És fontos persze az is, hogy ne felejtsük el igényelni a havi két, ingyenes pénzfelvételt, ezzel ugyanis 150 000 forintos összeghatárig bármelyik hazai ATM-nél élhetünk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2022. október 1. 15:25
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az RTL Csoport tulajdonosánál, a Bertelsmannál...
Bankmonitor  |  2022. október 1. 09:33
Egyre többet hallani arról, hogy a személyi hitelek kamata folyamatosan emelkedik, már drága fedezet...
Holdblog  |  2022. október 1. 06:29
220 milliárd amerikai dollár. Becslések szerint ennyi pénzt költött Katar a téli labdarúgó-világbajn...
Kasza Elliott-tal  |  2022. szeptember 30. 22:01
Adtam és vettem is, és osztalékemelések is voltak, de alapveten most pénzt gyjtök a késbbi vásárláso...
Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. október 1. szombat
Malvin
39. hét
Október 1.
A zene világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?