7 °C Budapest

Nem csak állampapír van a világon: ebbe fektess, ha nagyot akarsz kaszálni

2019. május 9. 11:48

Nincs alternatívája az új állampapírnak, a Nemzeti Kötvénynek, azzal ugyanis alacsony kockázat mellett érhető el magas hozam - állítják sokan. Ez olyannyira nem igaz, hogy alábbi cikkünkben egy sor befektetési eszközt is felvonultatunk, hogy bemutassuk, a valóban kedvező állampapírok mellett vannak olyan befektetési lehetőségek is, amelyekkel bizony magasabb hozam is elérhető.

Várhatóan minden befektetést letarol az új lakossági állampapír, a Nemzeti Kötvény. Az állampapír már így is kedvelt befektetési forma volt, ezután pedig várhatóan még inkább az lesz (még úgy is, hogy egyébként nem feltétlenül jobb az új papír az előzőnél). Nagyon kényelmes dolog ugyanis a fundamentumok által indokoltnál sokkal magasabb hozamot ígérő, kvázi kockázatmentes állampapírba tenni a pénzünket, nem törődve azzal, hogy az így fizetett hozamok enyhén szólva torzítják a piacot.

Ráadásul még így sem feltétlenül az állampapír az egyetlen megoldás, sőt. Számtalan részvény van, amely éves szinten olyan százalékos árfolyamváltozásokat mutatott, hogy nem túlzás, valaki megsokszorozhatta a vagyonát, ha abba fektetett (persze ez sem feltétlenül egy normálisan működő piacról árulkodik). De ha nem is akarunk napi szintű portfóliókezelést, és nem kívánjuk napi szinten nyomon követni az árfolyamjegyzéseket, akkor is van reális alternatíva az állampapírral szemben, amelyekkel sokkal magasabb hozamot lehet elérni.

Vállalkozásba kezdenél, de nincs tőkéd? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Mi most portfóliómenedzserek, befektetési igazgatók segítségét kértük, hogy be tudjunk mutatni pár olyan eszközt, amely magasabb hozamot biztosít, mint az állampapír. Kérdésünkben 1-5 millió forint feletti, kockázatosabb befektetésekre kérdeztünk rá, előbb 1, majd 5 éves időtávon. A válaszokból kitűnik, hogy bár egy éves időtávon az állampapír a nyerő, 5 éves időtávon már nem rúg labdába.

Mindennel lehet pénzt keresni, ahogy bukni is

Az alcímben szereplő állítás Elek Pétertől, a Dialóg Alapkezelő befektetési igazgatójától származik, és remekül mutatja be azt, hogy miért is nem egyszerű befektetési tanácsot adni. Szupereszközök, amelyek garantálják a magas hozamokat, egész egyszerűen nem léteznek. Főleg nem ekkora összegnél, és ekkora időtávon Elek szerint.

Nem egyszerű, nem csak az összeg miatt (1-5 millió, ami persze nem kevés pénz, csak a fajlagos díjak magasak - letétkezelés, számlavezetés), hanem mert ekkora összeget nehéz diverzifikálni, vagyis mondjuk az 1 milliót ötfele bontani, öt darab 200ezer forintos befektetésre

írja Elek. Azt is hozzáteszi, hogy egyéves távon lehet kockázatot vállalni, de akkor az ügyfélnek tisztában kell lennie azzal, hogy adott esetben a tőkéjének egy jó részét elveszítheti. A kockázatos befektetések a részvény és a deviza - jellemzően ezzel a két termékcsoporttal kereskednek. A konkrét részvényeket pedig már mindenkinek magának kell megválasztania.Konkrét példaként Elek megemlíti az S&P 500-at (ETF-fel lehet megvásárolni), és vásároljon bele egy évre - de akár longolni is lehet vele. Másik ötletként a Dunahouse Lakásingatlan Alapját, amely bár szerinte idén nem fog 10 százalékot hozni, mint az elmúlt évben, de ha valaki hisz a lakáspiacban, akkor ez is egy alternatíva lehet.

Konkrét eszközt nem nevezett meg Büki András, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója sem. Válaszában azt közölte, hogy a saját devizában denominált feltörekvő piaci kötvényekről azt gondolja, hogy komoly hozampotenciállal kecsegtetnek néhány éves időtávon.

Görög bankrészvények - magasabb kockázat, de magas potenciális hozamok

Hogy mennyire ütős termék az új Nemzeti Kötvény, azt Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési vezetőjének válasza is jól szemléltette. Szerinte az egyéves idpőtáv túl rövid ahhoz, hogy valaki érdemi kockázatot vállaljon, így az alacsony kockázati termékek közül a Nemzeti Kötvény kiemelkedik magas hozamával. Öt éves időtávra már érdemes szerinte ugyanakkor kockázatot vállalni, itt ugyanis lehet az állampapírokat jóval meghaladó hozamot elérni. Móricz nem javasolja ugyanakkor a passzív befektetéseket, ETF-eken keresztüli tőzsdeindexbe fektetést. A befektetési vezető ezt írta:

Tíz éve tart a globális részvénypiaci emelkedés, az árazottság a legtöbb tőzsdén olyan magas, amiből a múlt alapján a következő 10 évre passzív részvénytartással alig néhány százalékos éves hozam valószínűsíthető (hasonlóan a globális kötvénybefektetések nagyon nyomott hozamához). Ebben a helyzetben érdemes szelektíven vásárolni.

Így aztán nincs könnyű dolga a befektetni vágyóknak. Ennek ellenére vannak olyan eszközök, amelyekkel Móricz szerint el lehet érni a magyar állampapírok kamatát meghaladó mértékű hozamot elérni. A HOLD befektetési vezetője meg is nevezett néhány ilyen terméket:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelenlegi helyzetben 5 éves távon vonzónak látjuk a görög bankrészvényeket, néhány konténerhajót tulajdonló és üzemeltető vállalat részvényeit, illetve a török részvénypiacot. Hangsúlyozni kell, hogy mindhárom esetben előfordulhat, hogy a jelenlegi helyzetnél fél-egy év múlva olcsóbban lehet vásárolni, de ha valaki 5 éves távon gondolkodik, akkor a mostani szintek is vonzóak már. Azok az abszolút hozamú és részvény befektetési alapok, amelyek a az ehhez hasonló vonzó lehetőségeket jól felismerik, szintén jól teljesíthetnek hosszú távon.

Azt már mi tennénk hozzá, hogy a magasabb hozamokhoz rendszerint magasabb kockázat is társul, ugyanakkor a görög bankrendszerre sem érdemes már olyan szemmel tekinteni, mint két-három évvel ezelőtt. Sőt, manapság már az olasz pénzügyi rendszer instabilitása nagyobb aggodalomra ad okot, mint a görögé.

Aktív portfóliókezeléssel már rövid távon is verhető az állampapír

Ha megfelelő portfóliómenedzsert választunk, akkor akár 1 éves időtávon is verhető az állampapír hozama - ez volt Beregszászi Máté, a Diófa Alapkezelő portfóliómenedzsere válaszának központi eleme az első kérdésünkre. Meglátása szerint ugyanis egyéves időtávon csak aktív portfóliókezeléssel érhető el olyan hozamszint, amit az állampapír garantáltan biztosít.

Az állampapír hozamot meghaladó megtérülést hosszabb távon magasabb kockázat vállalása mellett lehet elérni. Ez magával hordozza azt is, hogy az egyedi termékek árfolyamingadozása magasabb, így ezek a termékek nem konzisztensen mutatnak jobb hozamot az állampapírnál, vannak évek amikor jobban, van amikor rosszabbul teljesítenek. Ahhoz hogy állampapírt meghaladó teljesítményt konzisztensen lehessen elérni, ahhoz aktív portfóliókezelés szükséges, persze ha hiszünk abban, hogy a portfóliókezelő képes hozzáadott értéket teremteni az eszközök kiválasztásával, kockázatok megosztásával.

- írja Beregszászi. Elmondása szerint bár sokan vitatják, hogy van-e értéke az aktív portfóliókezelésnek, de állítása szerint a legfontosabb érv mellette, hogy vannak konzisztensen felülteljesítő portfóliókezelők.

5 éves időtávon már több eszköz is veri az állampapírt

A fentiekhez Beregszászi Máté hozzátette, hogy 1 évre általában nem ajánlanak kockázatos eszközt, mert annak hozamprémiuma sokkal hosszabb időtávon mutatkozik meg a magasabb szórás miatt. Nem igaz viszont ez 5 éves időtávon. A Diófa portfóliómenedzsere készített egy ábrát, amelyben részvénypiaci termékek, abszolút hozamú alapok, nyugdíjpénztári tagként elért nettó hozamok (növekedési portfóliók, melyek jelentős arányban tartalmaznak kockázatos eszközöket) és az 5 éves, nem lakossági állampapír referenciahizamai szerepelnek:

Az látszik, hogy az állampapír teljesítményét sok esetben felülmúlják a kockázatos termékek, néha viszont jelentősen elmaradnak tőle. Ha viszont megnézzük az általánosságban diverzifikált pénztári portfóliók nettó hozamait, szinte minden évben magasabbak, mint az államkötvény hozamok.

-írja Beregszászi. Azt ugyanakkor hozzáteszi, hogy konkrét terméket nem kíván megnevezni, mert szerintük teljes megtakarítás szinten kell portfóliót tervezni, amiben helye van alacsony kockázatú termékek mellett a kockázatosaknak is, így például a részvény- vagy ingatlanbefektetéseknek és az abszolút hozam szemléletű alapoknak is. Azt javasolja ugyanakkor, hogy a jól teljesítő kockázatos termékek kiválasztásához érdemes profi szakemberekhez fordulni, mert ezek sok elemzést igényelnek.

Kitért a portfóliómenedzser az ingatlanalapokra, mint az elmúlt évek slágertermékére. Ezek alacsony szórás mellett tudtak 2-3 százalékos hozamot biztosítani. Felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy ezeknek a termékeknek csak kb. 50 százaléka van ingatlanba fektetve, a többi a likviditási kockázat kezelése miatt likvid eszközökben áll - emiatt nem feltétlenül olyan magas a hozam, mint amilyen kizárólag ingatlanba fektetve lehetne. Beregszászi ezért az alábbira hívta fel a figyelmet:

Elsősorban prémium és privátbanki szegmensben viszont már olyan ingatlanalapok is vannak, amelyek hitel révén 100 százalék feletti ingatlanarányt is el tudnak érni, így az alap teljesítménye jelentősen meghaladja a lakossági, 50 százalék körüli feltöltöttségű ingatlanalapok hozamát (8-10 százalék körüli hozam is elérhető). Persze ezekben az alapokban is kezelni kell a likviditási kockázatot, itt általában a magasabb visszaváltási időt alkalmazzák az alapkezelők. Ezeket azért nem szerepeltettük a diagramon mert ezek általában zártkörű alapok, így nyilvánosan nem elérhető a teljesítményük.

Konklúzió

Amint az látható, az állampapír valóban remek lehetőségnek tűnik, de ha valaki hajlandó időt szánni arra, hogy megtalálja a legjobb lehetőséget, és egyben kockázatvállalásra is hajlamos, akkor bizony az állampapírokét sokszorosan meghaladó hozamokra is szert lehet tenni. Kevésbé kockázatos eszközök közül reális alternatíva lehet valamelyik indexkövető alap - bár ebben nincs egyetértés a szakemberek között, de ilyen lehet az ingatlanalap is, amíg szárnyal az ingatlanpiac. A kockázatosan befektetések, azaz a részvények között pedig már egyszerűbb olyat találni, amely éves szinten akár kétszámjegyű hozamot is hozhat. Aktív portfóliókezeléssel pedig már rövid távon is elérhető magas hozam.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm