16 °C Budapest

Ekkora a különbség Magyarország gazdagjai és szegényei között

2018. május 2. 17:30

Magyarországon 4,3-szor annyi bevételhez jutnak a leggazdagabbak, mint a legszegényebbek. Ezzel az adattal EU-s szinten viszonylag jól teljesítünk, viszont a különbségek évek óta nem csökkentek hazánkban, sőt egy erősebb növekedést követően, mostanra évek óta stagnálnak. Régiós szinten Ausztria és Szlovákia is ver bennünket, Románia azonban majdnem uniós első az egyenlőtlenséget tekintve.

Óriási különbségek mutatkoznak az Európai Országok jövedelem eloszlási statisztikái között - derül ki egy friss Eurostat jelentésből. A beszámoló azt vizsgálja, hogy a legmagasabb jövedelemmel rendelkező népesség 20 százaléka által kapott jövedelem aránya, miként alakul a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező népesség 20 százaléka által kapott jövedelem arányával.

{{EMBED:infogram_8330ed04-11ad-4105-b702-eae74eae6605}}

Az összesített adatok alapján 2016-ban Csehországban volt a legkisebb a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között az összes beérkező jövedelem tekintetében (3,5-szeres), míg Bulgáriban a legmagasabb, 8,2-szeres. A grafikonon jól látható, hogy

Magyarországon a leggazdagabbak és legszegényebbek jövedelme között 2013 óta stagnáló, 4,3-szoros a különbség.

Ezzel az eredménnyel bőven az EU-s, 5,2-szeres átlagkülönbsége alatt vagyunk. A magyar adat kapcsán azt azonban érdemes megemlíteni, hogy 2010-hez képest nőtt az egyenlőtlenség, hiszen akkor csupán 3,4-szer volt magasabb a leggazdagabbak jövedelme, mint a legszegényebbeké (akkor ez még a cseheknél is kevesebb volt).

Ezzel együtt Magyarország még mindig inkább az egyenlőbb alsó egy harmadba van európai szinten, de például Ausztriában és Szlovákiában még kisebbek a különbségek. Igencsak látványos azonban a Romániában tapasztalható jövedelem egyenlőtlenség. Keleti szomszédunknál ugyanis több mint 7 szeres különbség mutatkozik a gazdagok és szegények jövedelme között.

Egy csipet sóval

Bár a jövedelmi egyenlőtlenség mutató a szociális jogok kialakításánál uniós szinten egy rendkívül fontos mutató, nem szabad elfelejteni, hogy a leggazdagabbak helyzetéről sokszor vajmi keveset tudunk. Tehát a valóságban nagyon is elképzelhető, hogy sokkal brutálisabbak a különbségek, mint azok a statisztikában megjelennek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az sem mindegy persze, hogy a statisztikákat milyen metodológia alapján készítik a különböző központok, de az nagyon is valószínűsíthető, hogy

az empirikus felmérések korlátai miatt éppen a leggazdagabbak azok, akik láthatatlanok maradnak a kutatók előtt

- véli Tóth István György, szociológus, aki a hazai gazdagokat jövedelmük alapján négy nagyobb csoportra osztja. Az első (az empirikus felmérésekben még szereplő) gazdagok jövedelme évente bruttó 6-15 millió forint között alakul, míg a negyedik, úgynevezett szupergazdagok csoportjába már 250-300 milliós éves jövedelemmel lehet bekerülni. Ezzel szemben aggasztó adat, hogy egy 2016-os tanulmány szerint a magyar társadalom fele vagyontalan, tehát 7 millió forintnál kisebb a vagyona (például összes vagyona egy vidéken tulajdonolt házrész).

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm