A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
Az online vagy mobil bankolás ma a felhasználók többségének már az élet mindennapos részévé vált. Az viszont, hogy az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett, még a jövő zenéje, azonban ez a jövő már nincs is olyan messze.
A pénzügyi irányelvek hatással lehetnek életünkre, pedig ez nem sok átlag állampolgárban merül fel, pedig ettől függhet, hogy mennyi idő alatt érkezik meg egy utalásunk vagy mennyi lehet az elfogadható tranzakciós díj mértéke. Ezek az irányelvek, amelyeket a meglévő folyamatokat követve alakítanak ki, egyre szigorúbb szabályokat határoznak meg a bankok számára. Az első, lényeges változás volt 2009-ben, amikor a tranzakciós időt drasztikusan csökkentették, tehát az utalásokat a bankoknak sokkal gyorsabban kellett célhoz juttatniuk és kevesebb ideig tarthatták maguknál - nagy örömöt okozott a felhasználóknál és jelentős profitcsökkenést a bankoknál.
A PSD2, vagyis a Pénzügyi Irányelvek második generációja még ennél is nagyobb hatást vált majd ki, elsősorban az internetes bankoláson keresztül. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy forradalmasítani fogja a jelenleg ismert rendszereket. Hogy a nagyságrendeket érzékelhessük: a változás 1 milliárd ügyfél évi 112 milliárd tranzakcióját érinti (ezek a nem készpénzzel végrehajtott tranzakciók - ebből a kártyás fizetés megközelítőleg a fele, 53 milliárd évente), és ezek összértéke a 2600 milliárd eurót is meghaladhatja.
- mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője.
A változás lényege, hogy a PSD2, vagyis az új pénzügyi irányelvek az eddigieknél nagyobb fennhatóságot biztosítanak majd az ügyfeleleknek a pénzügyi adataikhoz és eszközrendszerükhöz. Mindezt pedig úgy érik el, hogy a bankokat kötelezik az új pénzügyi szolgáltatók beengedésére a rendszerbe, méghozzá többet is (Ezek az úgynevezett TPP-k - Third Party Provider-ek, és úgy kell őket elképzelni, mint jelenleg pl. a Paypal, vagy a kártyaelfogadó rendszereknél a Mastercard vagy a Visa). Tehát ezek a szolgáltatók képesek lesznek hozzáférni a bankszámla adatokhoz (természetesen az ügyfél előzetes jóváhagyásával) és az ügyfél közvetlen engedélyével indíthatnak tranzakciókat. Az irányelv pedig megengedi, sőt kötelezi a már piacon lévő bankok, pénzügyi szolgáltatókat, hogy elérhetővé tegyék a szükséges hozzáférést.
Élesebb verseny elé néznek a bankok
A bankoknak és az ügyfeleiknek csak úgy, mint a pénzügyi szolgáltatóknak a PSD2 rengeteg lehetőséget és kihívást tartogat. Ez ugyanis azt jelenti, hogy rengeteg új szereplő megjelenésére lehet számítani egy, már leosztottnak hitt piacon. A TPP-k dinamikus, személyre szabott pénzügyi menedzsment szolgáltatást tudnak majd nyújtani az ügyfél számára, hozzáférést biztosítva az összes, különböző pénzintézetnél vezetett bankszámlájához egy felületen keresztül, ami az online számlák óta a legjelentősebb fejlődés a kényelmi bankolás tekintetében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A TPP-k felállításával viszont a bankoknak maguknak is hozzáférésük lesz azokhoz a fogyasztói információkhoz, amelyekhez megkapják az elemzési jogot, így jobban fel tudnak készülni a változó igényekre és hatékonyabbá tudják tenni marketingtevékenységüket. Természetesen sok a kérdés és fenntartás az új szisztémával kapcsolatban. Ha a jelenleg piacon lévő bankok nem ismerik fel és nem adaptálják az ebben rejlő lehetőséget, akkor lépéshátrányba kerülnek azokkal szemben, akik megfelelő mennyiségű információval fognak rendelkezni ügyfeleikről - valószínűleg ez lesz a jövő banki kapcsolatainak alapja.
Az új irányhoz természetesen megbízható szoftverek és megfelelő hitelesítési és adatvédelmi megoldások szükségesek. A rendszer átlátható és egyszerű, ugyanakkor a harmadik félnek történő adatszolgáltatás csak elfogadott biztonsági garanciák mellett elképzelhető. Az bizonyos, hogy a TPP-ktől kapott információ alapján a pénzintézetek kockázatelemzési és marketingtevékenysége sokkal hatékonyabbá válhatna, és naprakészebb, megbízhatóbb információt kaphatnának ügyfeleik pénzügyi helyzetéről. Egy ilyen radikális változás természetesen még sok kérdést felvet, de egy különleges, új korszak kezdetét is jelentheti az ügyfelek számára.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








