A részvénypiac forgalma 20,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, a Mol papírjanak árfolyama történelmi csúcsot ért.
Három napra leállnak az Erste rendszerei, ha sürgős ügyünk van, az még előtte érdemes elvégezni. A bankkártyákkal ezalatt is vásárolhatunk és vehetünk fel készpénzt.
Három napra leáll az Erste több elérhető funkciója. Február 4-én, 5-én és 6-án a telefonos ügyfélszolgálatok, a netbank és a mobilbank működése szünetel, sőt, a bankfiókok is zárva tartanak majd - írja a bank ügyfeleinek szerdán küldött levelében.
A fenti időszakra korábban beállított megbízások a bankszünnapot követő első munkanapon, azaz 2017. február 7-én, kedden teljesülnek.
A bankkártya-használatot és telefonos bankkártya-letiltást a fentiek nem érintik. A leállás alatt az ügyfelek zavartalanul tudják használni bankkártyáikat és készpénzt is tudnak felvenni, továbbá a bankkártya letiltása is elérhető lesz (telefonon keresztül). Ez azt jelenti, hogy nem kell betárazni készpénzből, a bankkártyával ekkor is fizethetnek az ügyfelek. Amennyiben ügyet szeretnénk intézni, a bank azt javasolja, hogy egy munkanappal korábban végezzük el (2017. február 3-án, pénteken).
A leállás egyébként vélhetően a Citibank ügyfeleinek átvétele miatt történik, az elektronikus rendszereket ekkor hangolják össze.
Ilyen új módszerrel fosztják ki a gyanútlan autósokat: egyetlen kattintással úszhat az összes pénzed
Újabb megtévesztő SMS‑hullám érte el a magyar felhasználókat: ezúttal a „Rendőrség” nevében küldenek üzenetet







