A 2026-os befektetési kilátásokat az AI-hoz kapcsolódó növekedési történetek, a geopolitikai kockázatok alakulása és a választásokhoz kötődő piaci árazások határozhatják meg.
A két ünnep között került napvilágra, hogy mekkora összegeket tesznek zsebre az amerikai bankok a bankszámlák negatívba forduló egyenlege miatt. Ez nemcsak az USA-ban, hanem Magyarországon is megtörténhet, ráadásul még büntető kamatot is fizethetünk emiatt. Persze, ha odafigyelünk, akkor ebből nem lesz nagy bukónk, de ehhez rendszeresen figyelni kell a számlánkat.
Nemrég derült ki, hogy az amerikai bankok több milliárd dollárt kaszálnak azon évente, hogy a folyószámlák egyenlege negatívba fordul és erre büntető kamatot kell fizetni. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mi a helyzet Magyarországon, vajon tud-e egyáltalán negatívba fordulni az egyenlegünk, és ha igen, akkor kell-e büntető kamatot vagy díjat fizetnünk ilyenkor.
A folyószámlahitelek esetén a bankszámla vásárlás esetén is lehet negatív egyenlegű. A folyószámla hitelkeretet viszont előre kell igényelni a banktól, így pedig egyfajta vésztartalékként élhetünk vele. Ennek kamata egyébként szintén jelentős, a jegybank legfrissebb adatai szerint 24,98 százalékos évesített kamatot fizethetünk utána átlagosan.
30 százalékos kamat?
Megkérdeztük a magyar bankokat a kérdésről, és az derült ki, hogy Magyarországon a folyószámlák egyenlege nem lehet negatív, csak akkor, ha egy banki díj, jutalék vagy költség miatt fordul mínuszba, tehát a kártyás vásárlásaink miatt nem fordulhat negatívba a számlaegyenlegünk. Ugyan ezek nem jelentős mértékű összegek, a bankok viszont jellemzően jelentős mértékű kamatot számítanak fel a negatív egyenleg miatt.
Az általunk megkérdezett pénzintézetek közül három is 25 százalékos büntetőkamatot számol fel ilyenkor, a K&H-nál 8 százalék körüli kamattal számolhatunk, a Budapest Banknál viszont nincs emiatt büntetőkamat.
Érdekes egyébként, hogy minden pénzintézet más néven számítja fel ezt:
- Az OTP-nél kerek perec megmondják, hogy számlafedezetlenségi kamatról van szó.
- A CIB-nél kényszerkamat névre hallgat, amely utal arra, hogy ezt a rendes működés során nem számítják fel (sem náluk sem más banknál).
- Az UniCreditnél a sejtelmes speciális hitelkamat névre keresztelték a büntető kamatot.
- A K&H-nál pedig gyűjtőfogalomként, késedelmi kamat néven szerepel.
Azt persze ne felejtsük el, hogy ha a számlánkat figyeljük, akkor ezzel a költséggel csak kis valószínűséggel fogunk találkozni, azonban a nagy eltérések felvettnek néhány kérdést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mennyit kell fizetni forintosítva?
Mielőtt megijedünk, érdemes utánaszámolni, hogy mégis mennyit kell fizetnünk, ha véletlenül negatívba fordul a számlánk. Ez legkönnyebben a bankkártyánk éves díjának felszámolásával történhet meg, így végeztünk egy gyors kalkulációt, hogy ennek alapján mennyit is számíthatnak fel nekünk.
Ha 5 ezer forintos díjjal kalkulálunk, akkor azt láthatjuk, hogy még 30 százalékos kamattal számolva is csupán havi 125 forintról beszélünk, amely a következő havi jóváíráskor már biztosan pozitívba fordul. Ha egy egyébként nem használt számlára számítják fel a havi díjakat, akkor bizony bajban lehetünk. 500 forintos havi számlavezetési díjjal számolva (30 százalékos kamattal) 975 forintra is hízhat a tartozásunk egy év alatt. Erre a havi 500 forintos díj is rájön,
Persze ezt könnyen kivédhetjük, ha néhány havonta ránézünk azokra a bankszámlánkra, amelyeket nem használunk, vagy akár meg is szüntetjük azokat, ha jelenleg nincs rá szükségünk.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.








