A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Ajándékok? Ünnepi vacsora? Vészesen közeledik a karácsony és a szilveszter, ilyenkor pedig ugrásszerűen megnőnek a kiadásaink. Szerencsére azonban még nincs késő, ha most meghúzzuk kicsit a nadrágszíjat, akkor megúszhatjuk az ünnepeket akár pénzpara nélkül is.
Az év végén hagyományosan megugrik a hitelfelvételi kedv az áruhiteleknek és a karácsonyi ajándékozásoknak köszönhetően. Sok magyar családnak ugyanis nagy anyagi nehézséget okoz az összes karácsonyi ajándék és az ünnepi ételek megvásárlása. És nem is kevés pénzről van szó, hiszen
Ha szeretnénk ezt a pénzt kigazdálkodni még idén karácsonyig, akkor nem árt, ha már a mai naptól kezdve minden apróságra odafigyelünk. Ezért most 6 olyan tippet gyűjtöttünk össze, ami segítséget megelőzni a karácsonyi pénzparát.
1. Tűzzük ki a célokat
Első lépésben érdemes kiszámolnunk, hogy mennyi pénzre lesz szükségünk az idei karácsonyi vásárlásokhoz. Ha meg van célösszeg, akkor már azt is egyből kiszámolhatjuk, hogy hetente mennyit kell spórolunk annak érdekében, hogy még karácsony előtt összegyűjtsük ezt a pénzt. Jobb esetben talán már nem a nulláról indulunk.
2. Gyűjtsük külön a pénzt
Ha szeretnénk pénzt gyűjteni, akkor a legjobb az, ha van egy külön megtakarítási számlánk, ahova rendszeresen tudunk pénzt utalni. Ha valaki azonban inkább készpénzpárti, akkor az is jó megoldás lehet, ha otthon a megtakarított pénzét egy külön helyre gyűjti - így tudjuk, hogy ehhez nem szabad már hozzányúlnunk és jobban átlátjuk azt is, mennyi pénzből költekezhetünk.
3. Csináld magad
Rengeteg pénzt meg lehet spórolni azzal, ha a következő hetekben kicsit szorgalmasabbak leszünk és a boltban vásárolt szendvicsek és a büféebédek helyett magunknak készítjük el az ételeket. Az étteremben/büfékben vásárolt ebédek 1000-1500 forint körül mozognak, ez pedig hetente akár 7500 forintunkba is kerülhet, és akkor a szendvicsekkel még nem is számoltunk, aminek darabját 300-500 forintért vehetjük meg. Persze az otthon készített ebédekhez is be kell vásárolnunk, de ha jól csináljuk, akkor a fenti áraknál valamivel olcsóbban megúszhatjuk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
4. Gondoljuk át alaposan
Ha megoldható, akkor csak hetente egyszer menjünk el vásárolni - így kevesebbszer leszünk kitéve annak a kísértésnek, hogy felesleges dolgokat pakoljunk a kosarunkba. Fontos azonban, hogy előre tervezzük meg, milyen ételeket fogunk a héten készíteni, hogy később ne kelljen leugrani a sarki kisboltba drágábban beszerezni egy-egy hozzávalót. A főzési lista elkészítésekor pedig gondolkozzunk olcsóbb alapanyagokban. Ne felejtkezzünk el az ételmaradékok hasznosításáról sem. A kiszáradt kenyér például még rengeteg mindenre használható, készíthetünk belőle prézlit vagy levesbetétet.
5. Adjuk el
Itt a tökéletes alkalom arra, hogy körbenézzünk a lakásban, akad-e esetleg valamilyen felesleges holmink, amit el tudunk adni a neten. Régi laptopok, okostelefonok, de akár még a nem használt bútorainkkal vagy ruháinkkal is szerezhetünk most egy kis extra pénzt. Annak érdekében, hogy hamar túladhassunk a felesleges darabokon, fontos, hogy jól lőjük be az árainkat, ezért mindig végezzünk egy kis előzetes kutatást az interneten, hogy mennyiért árulnak például hasonló telefonkészülékeket.
6. Kuponok, pénzvisszatérítések, akciók
Használjunk ki minden kedvezményes lehetőséget. Manapság egyre több üzletlánc kínál kedvezményes kuponokat, pontgyűjtő kártyákat, amiket elteszünk vagy gyűjtögetünk, de sokszor elfelejtjük érvényesíteni az ebből adódó kedvezményeket. Most éljünk ezekkel a spórolási lehetőségekkel, lehet, hogy alkalmanként csak 100 - 200 forintot árengedmény kapunk, de ilyenkor ezek az apró segítségek is sokat számítanak. Ne feledjük, hogy ma már a bankkártyánkra is számos pénzvisszatérítést kaphatunk, és ilyenkor az akciós újságok ajánlatait sem szabad kihagynunk!
Ha átlapoznád a boltok aktuális akciós újságait, akkor kattints IDE!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







