Az azonnali részvénypiac forgalma összességében ebben a hónapban 263,7 milliárd forintot tett ki, amely egy kereskedési napra vetítve 12,6 milliárd forintot jelent.
A magyar fiatalok kevesebb, mint egynegyede érzi magát tájékozottnak pénzügyekben. Többségük szerint a pénzügyek kezelésének a megtanítása a szülők és az iskola közös felelőssége, és az iskolai pénzügyi oktatást már általános iskolában el kellene kezdeni.
A K&H kutatásában fiatalokat kérdezett meg arról, mennyire tájékozottak pénzügyekben. A válaszadók 23 százaléka érezte úgy, hogy többé-kevésbé tájékozott a pénzügyekben, ez az arány az aktív dolgozók körében valamivel magasabb volt (28 százalék), míg a diákok között csak 12 százalék. A vidékieknek csak 5 százaléka érezte úgy, hogy egyáltalán nem tájékozott a pénzügyekben, a fővárosban ez az arány sokkal magasabb, 14 százalék volt. A megkérdezett férfiak saját pénzügyi jártasságukra vonatkozó véleménye meglehetősen szélsőséges képet fest: a nőknél többen tartották magukat ugyanis financiális kérdésekben kifejezetten tájékozottnak, de teljesen tájékozatlannak is.
A konkrét banki termékeket tekintve az látszik, hogy az ismeretek elsősorban az online bankolás témaköréből származnak, ami inkább egy eszköz vagy funkció ismeretét jelenti, mintsem valós pénzügyi jártasságot. A hitelekkel és a biztosításokkal kapcsolatban közepesen tájékozottak, a megtakarítási és befektetési termékek tekintetében viszont már inkább nem -, vagy egyáltalán nem tájékozottak a fiatalok.
Egyéni szinten ugyanis kiemelt jelentősége van az emberek pénzügyi tájékozottságának és az erre alapozott tudatos anyagi döntéseknek. Következetes pénzügyi tervezés is kell ahhoz, hogy az egyén megteremtse saját egzisztenciális biztonságát, és ezzel hosszútávon hozzájáruljon a nemzetgazdaság stabilitásához is.

Itt a sztárbefektetők titkos, 72-es szabálya: így duplázhatod meg a spórolt pénzed, teljesen legális
Első pillantásra egy évi 7 százalékos hozam talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek, pedig ekkora hozammal nagyjából 10 év alatt megduplázhatod a pénzed.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
- Joe Biden: az USA kitart Ukrajna mellett, de a költségvetésből kimaradt a segélyezési tétel
- Megvan, mikor és hova jönnek újabb MÁV-mozdonyok
- Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst
- Komoly bajtól tart Zacher Gábor
- Újabb vasúti pályafelújítás okoz súlyos gondot – négy átszállás egy úton
- Olyan készülékeket is árul a Telekom, amilyeneket eddig nem
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


