20 °C Budapest

Olcsóbb lehet a kártyás vásárlás

Pénzcentrum
2013. április 9. 15:32

Csökkentheti a kártyás vásárlások költségeit, ha az Európai Bizottság vizsgálata megállapítja, hogy a MasterCard szükségtelen szabályokkal növeli a kártyákat elfogadó kereskedők költségeit. A Visával szemben hasonló eljárás van folyamatban.

Az Európai Bizottság (EB) versenyhatóságként eljárva vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a MasterCard bankközi közvetítői díjainak felszámítása és ezzel összefüggő más szabályai gyengítik-e a kártyakibocsátók versenyét az európai piacon - derült ki az EB közleményéből. A bizottság három kérdést tekint át. Az első az Európai Unión kívüli kártyatulajdonosok vásárlásai - például az Európába látogató amerikai turisták itteni kártyás fizetései - után felszámított bankközi díjakat érinti. Az EU 2007-ben megtiltotta a MasterCardnak, hogy az unión belüli tranzakciók után külön bankközi díjat számoljon fel, mivel a pénzintézetek ezt ráterhelték a kereskedőkre, amivel megemelték tranzakciós költségeiket. A MasterCard fellebbezett a döntés ellen, ám vesztett. Az EB jelenleg a Visával kapcsolatban folytat haszonló eljárást. A MasterCard esetén most hasonló tilalom várható az európán kívüli ügyfelek vásárlásai esetén is.

A második ügy, amelyben a bizottság vizsgálódik, az az, hogy a MasterCard meghatározza a kereskedőknek, mely bankokkal számolhatják el a kártyáival kiegyenlített fizetéseket. Emiatt a boltosok nem kereshetnek az EU-n belül olyan bankot, amely esetleg kedvezőbb feltételekkel, például olcsóbban bonyolítaná le az elszámolásokat. Az EB végül vitathatónak tartja a MasterCardard bizonyos "szolgáltatásait", elsősorban azokat, amelyek kötelezik a kereskedőket arra, hogy a kibocsátó összes kártyatípusát fogadják el.

Az EB álláspontja szerint a kártyás fizetések fejlődése kulcsfontosságú a belső piac erősítése szempontjából, mivel a legtermészetesebb módja a határokon átnyúló - főként internetes - vásárlások kifizetésének. Az európai fogyasztók és a vállalatok nem készpénzes fizetéseik több mint 40 százalékát bankkártyákkal bonyolítják le. Ezért Brüsszel meg akarja előzni, hogy a bankközi tranzakciós díjakról szóló megállapodások vagy más feltételek eltorzítsák a kártyakibocsátók piaci versenyét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19