28 °C Budapest

Hol találjuk a tőzsdei siker kulcsát?

Pénzcentrum
2011. szeptember 7. 19:42

Cikkünk célja, hogy feltárja azt az ösvényt, amit követve a lelkes amatőrből a lehetőségekhez mérten a legkönnyebben és a legkisebb fájdalommal válhat konzisztensen nyereséges tőzsdei kereskedővé. Ehhez alapvetően egy szigorú kereskedési tervet kell kidolgozni, kontrolálni kell érzelmeinket, kezelni a kereskedéshez kapcsolódó stresszt valamint roppant önfegyelemre és önkontrollra van szükség. A jó hír, hogy ezek mindegyikét saját magunk kontrollálhatjuk, így a tőzsdesiker titka, és lehetősége mindekben ott lappang.

A révbe éréshez a kereskedőnek általában az alábbi stációkon kell átverekednie magát:

Az egyes fázisban a pozitív példák lebegnek a szemünk előtt, megfogalmazódik a gondolat, miszerint a jó befektetések által lesznek a gazdagok még gazdagabbak, így én sem maradhatok ki a "játékból", én is a tőzsdei spekulációk által akarok vagyonosodni.

A második fázisban a kezdeti eufória már tovaszáll, itt kerül szembe a kereskedő az első akadályokkal, amelyek általában galád árfolyamveszteség formájában öltenek testet. Ezek következtében a hozzáállásban alapvető fordulat következik be, és a következő gondolatok kezdenek, egyre hangosabban motoszkálni a tőzsdéző agyában:
Tisztában vagyok technikai elemzés alapjaival, magabiztosan használom az indikátorokat, lelkesen olvasom az elemzéseket, de mégsem tudok konzisztensen nyereséget produkálni. Hogy lehet ez? Mit csinálok rosszul?

A második fázist a Szent Grál keresési szakasznak is nevezhetjük, amikor is a nyerő stratégiát keressük, amit lehetőleg már készen mástól akarunk átvenni. Ilyenkor hajlandóak az emberek sok pénzt fizetni tőzsdetanfolyamokért, illetve a mostanában népszerű program trading alkalmazásokat is ebben szakaszban keresik a legintenzívebben a kereskedők.

A harmadik szakasz az, ahol a kereskedőnek érdemi segítség adható! Nem titkolt célunk, hogy Ön kedves olvasó minél hamarabb ebbe a szakaszba kerüljön. A PC TőzsdeSuliban munkánk egyrészről arra irányul, hogy a keresődők ráeszméljenek arra a tényre, miszerint a siker a tőzsde világában nem külső, hanem belső tényezőkön múlik. Ha ez a felismerés megvan, jöhet az érdemi munka!

A hatékony belső kontroll kialakítása relatíve egyszerű feladat, de eljutni a felismerésig sokszor kemény munka. A legtöbb kereskedő szerint a piac egy személyiséggel rendelkező élőlény, amely maga alakítja ki vesztesek táborát. Ha valaki az előbbi állítást elhiszi, akkor az biztosan igaz is lesz rá! Az igazság az, hogy nem a piac szüli az áldozatokat, hanem a kereskedők csinálnak magukból áldozatokat. Egy kereskedő sem lehet sikeres, amíg ezt az alapigazságot nem ismeri fel!

Tények, amit a sikeres kereskedőkről tudni kell::

A legtöbb eredményes kereskedő sikerének fő kovácsa a kockázatkezelés. A kockázatkezelés töménytelen mennyiségű önkontrollt igényel!

A sikeres kereskedők zömének a találati aránya 35-50% között van (100 kereskedésből 35-50 szer nyernek). Egyértelműen kijelenthető, hogy nem azért sikeres egy tőzsdéző, mert pontos piaci előrejelzéseket tud készíteni, hanem azért, mert a profit a sikeres kereskedéseken nagyságrendekkel haladja meg a veszteségeket. Ez megint csak belső kontrollt igényel!

A sikeres kereskedők többsége szembe megy az árral, és például emelkedő trend esetén belevásárolnak egy erőteljes visszaesésbe. Ez utóbbi megint csak nagy lelkierőt és önfegyelmet igényel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A PC Tőzsdesuli díjmentes előadásain Ön is megtanulhatja, hogyan alakíthatja ki saját magában a szupertradert, és hogyan küzdje le a gátakat, amelyek visszatartják attól, hogy eredményes kereskedő legyen!
{{PCTOZSDESULI}}
A cikk saját szolgáltatás népszerűsítését szolgálja

 

 

 

 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. augusztus 19. 11:24
Ez már a 8. évad lesz a párkereső reality-ből. Az RTL elárulta: Zámbó Krisztián is feltűnik majd.
Holdblog  |  2025. augusztus 19. 10:08
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekc...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 15. 20:50
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
iO Charts  |  2025. augusztus 15. 11:01
A Novo Nordisk részvény (NVO) alapadatai, áttekintés A Novo Nordisk egy több mint százéves múltra vi...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 20. szerda
István
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 20. 05:57