Boston Consulting Group Global Wealth 2010 című tanulmánya szerint 2009-ben a válság ellenére 11,5 százalékkal, 111,5 milliárd dollárra nőtt a világ vagyona, ezzel együtt számos család fel-, avagy visszakerült a milliárdosok listájára. Lássuk, melyik ország számlálja a legtöbbet.
A dobogó első helyén az Egyesült Államok áll, több, mint 4,7 millió "milliárdos háztartással", őt követi Japán majd Kína, ahol szintén egymillió fölött van a rekord gazdag családok száma.
Szingapúrban - ahol több, mint 5 millió ember él - a legnagyobb a milliárdosok koncentrációja: a lakosság 11,4 százaléka ilyen háztartásba tartozik.
Csórók és milliomosok lopják az áramot Magyarországon Kattints!
A BCG szakértői szerint 2014-ig a globális vagyon évente mintegy 6 százalékkal emelkedik majd, elsősorban a Ázsia / Csendes-óceáni térségben található országok fejlődésének köszönhetően. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy a befektetői bizalom még mindig nem állt teljesen helyre, így jelentős vagyonok még mindig állami garanciát biztosító kereskedelmi banki betétekben pihennek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








