Kiszámoltuk: 43 millió lőszert vehetnének a lottónyertes zsaruk

2009. október 13. 15:02 2 perc

Kiszámoltuk, hogy mennyi lőszert, kézifegyvert, vagy bilincset vehetnének a szerencsés budaörsi rendőrök a 2,2 milliárdos lottónyereményből.

Szeptember elején jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök tízpontos "Rend és Biztonság" című programját. A rendőrség jövőre 20 milliárd forinttal gazdálkodhat több pénzből, mint az idén, vagyis 2010-ben már 223 milliárd áll a rendelkezésükre.

A legfrissebb hírek szerint budaörsi rendőrök lehettek a több mint kétmilliárd forintos lottóötös nyertesei. A szombaton kihúzott számokkal (15, 18, 51, 52, 73) nettó 2 189 049 755 forinttal -a testület jövő évi költségvetésének nagyjából egy százalékával- lettek gazdagabbak.

A Pénzcentrum elképzelte, mi lenne, ha a budaörsi zsaruk úgy döntenének, rendőrségi felszerelésekre költik minden idők 6. legnagyobb magyar lottónyereményét.

A haditechnikai, rendvédelmi szektor ruházati és kiegészítő felszereléseinek forgalmazásával foglalkozó Tactical Kft. szakértői szerint a rendőrségnél általánosított 9X19 milliméteres Parabellum lőszer darabja nagyjából 50 forintba kerül, így mintegy 43,8 millió darabot vásárolhatnának a nyereményből.

A magyar rendőrök számára is megfelelő modern lőfegyvereket már 100 ezer forintért beszerezhetnének, közel 22 ezer pisztolyra futná. A kommandósok által használt, 170-200 ezer forintos pisztolyokból körülbelül feleannyit vásárolhatnának, míg a szintén a speciális alakulatoknál rendszeresített géppisztolyokból 3300 darabra futná.

 

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fotó: tactical.hu


A lövedékálló mellények 100-120 ezer forintnál kezdődnek -így ebből is 22 ezret vehetnének a kollégáknak a budaörsi nyertesek-, de a vastagabb mellényekből is bő tízezer darabra futná. A 70-75 ezer forintos sisakokból közel 30 ezer darabot vásárolhatnának.

Bilincsekből 218 ezer darabot vehetnének, a jobb minőségű tonfákból szintén ugyanennyit. Egy 4 évszakos -jól szellőző, télen viszont meleg- bakancs 34 ezer forintért kapható, így ebből több mint 64 ezer darabot kaphatnának a lottónyereményből a magyar rendőrök.

(Számításainknál nem vettük figyelembe a több ezres megrendelésekkel járó kedvezményeket.)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?