10 °C Budapest

A világ legdrágább autogramjai: Shakespeare-é is köztük van!

Pénzcentrum
2009. április 14. 18:00 2 perc

Az autogram gyűjtést sokan legalább olyan megszállottsággal űzik, mint mások a bélyeg, vagy akár érmegyűjtést, így nem is csoda, hogy az aláírások közül is akadnak milliókat érő példányok.

Vannak akik maguk gyűjtik be a kiszemelt "áldozattól" annak kézjegyét, mások súlyos pénzeket költenek egy-egy már nehezen beszerezhető, de a gyűjteményükből hiányzó darabra.

Akinek az alábbiakra fájna a foga, bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen a világ legdrágább aláírásairól van szó:

1. Sokan a világhírű angol író, William Shakespeare aláírását tartják a világ legdrágább szignójának, mivel összesen hat eredeti kézjegy maradt hátra, melyek mindegyikét 2,5 millió fontra, vagyis több mint 800 millió forintra taksálják a szakértők.

2. A legnagyobb összegért azonban nem Shakspeare aláírása cserélt gazdát a piacon, hanem Abraham Lincolné, az egykori amerikai elnöké. Az 1863. január 8-án kelt levélben az elnök a néhány nappal korábban kelt rendeletét védte, az Emancipation Proclamation-t, vagyis a rabszolgák felszabadításáról szóló dokumentumot. A kézjegyért 1991-ben 748 ezer dollárt,vagyis 163 millió forintot adott egy gyűjtő.

3. A világ legdrágább albumának is tekinthet John Lennon, és Yoko Ono közös lemeze, a Double Fantasy, melynek utolsó dedikált példányát 2003-ban vásárolta meg egy gyűjtő, 525 ezer dollárért (114 millió forint).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

4. Hasonlóan legnek, méghozzá a legdrágább dedikált hangszernek tekinthető Jimmy Page, Led Zeppelin alapító tagjának gitárja is, amely 49 ezer fontért (15,9 millió forint) talált új gazdára.

5. Szintén sokat ért a világ egyik legnagyobb gitárosának tartott rock zenész, Jimmy Hendrix kézjegye is, melyért a szenvedélyesebb gyűjtők akár 41 ezer fontot (13 millió forint) is kiadnak, legyen akár csak egy darab fecniről is szó.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?