Ahány felmérés annyi eredmény. Legalábbis ezt támasztja alá az Ernst & Young által tegnap közzétett tanulmány, miszerint Magyarország Európában a hetedik legkedveltebb befektetési célpont, a Kelet- és Közép-Európában pedig egyedül Lengyelország előzi meg. Más felmérések azonban már nem festenek ilyen jó képet, sokak szerint a befektetők bizonytalanok, az üzleti környezet romlik - írja a Világgazdaság.
A tegnap bemutatott European Attractive Survey szerint javítottunk a tavalyi eredményünkön, ami a 834 döntéshozó bevonásával készített felmérés eredménye szerint a logisztika és az ipari gyártás fejlődésének köszönhető.
Az új munkahelyek teremtésének listáján tavaly a hetedik helyet szereztük meg, Csehország viszont a harmadik, de még Románia is megelőzött minket, a hatodik helyet sikerült megkaparintaniuk.
Az új befektetések helyszíneként a válaszadók 18 százaléka Lengyelországot, 16 százalék Németországot, 12 százalék pedig Oroszországot nevezte meg. Magyarország 9 százalékkal a hetedik helyre jutott be.
A magyar eredményeket tekintve különösen büszkék lehetünk, ugyanis a vonzerőt jelentő tényezők listájában szerepel a politikai és jogi stabilitás, illetve az infrastruktúra fejlettsége is. Más felmérésekben pedig pont ezeket szokták nekünk felróni, a külföldi cégek véleménye szerint sokszor komoly probléma, hogy a magyar hatóságok sokszor teljesen másképp értelmezik a jogszabályokat, mint a cégek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Probléma ezen felül még a rossz szakképzési színvonal, illetve a folyamatosan változó gazdaságpolitika is. Magas a költségvetési deficit és jelenetős mértékű az államadósság is.
Ráébredtek a kőkemény igazságra a magyar fiatalok: tömegével teszik ide a pénzüket, jó lóra tesznek?
Az öngondoskodási piacot átalakító új szabályok nagymértékben növelték a termékek rugalmasságát.
Tényleg kivezethetik az ötforintosokat? Elképesztő javaslat érkezett: Varga Mihálynál pattog a labda
Az elinflált ötforintosok kivezetését és az ötvenezres címlet bevezetését szorgalmazzák.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








