9 °C Budapest

Ég veled kellemes öregkor: újra munkába állnak az amerikai nyugdíjasok...

Pénzcentrum
2008. április 1. 10:06

Egyre több amerikai halasztja el a nyugdíjazását, választva a munkát a pihenés helyett a csökkenő lakás- és részvényárak eredményeképpen, ugyanis egyre kevesebbet érnek az eddigi megtakarításaik, vagyis ha most nyugdíjba vonulnának, lényegesen alacsonyabb lenne a havi járandóságuk, ami csak egy rosszabb életvitelre lenne elég...

Sokan tervezték azt korábban, hogy idő előtt nyugdíjba mennek, és eladva a házukat egy másik államba költöznek. Ezeket a terveket a tavaly elindult jelzálogpiaci válság, és annak egyre több területre begyűrűző hatásai keresztülhúzták. Ha valaki olyan színvonalon szeretne élni, mint egy évvel ezelőtt várható lett volna, akkor ahhoz még néhány évet dolgoznia kellene a jelenlegi körülmények között.

A megtakarítások értékének romlása mellett sokan már az elején problémákba ütköznek, amikor nem sikerül eladni a házukat még a jelentősen lecsökkentett áron sem. Az igazán nagy gondot sokaknak az jelenti, hogy nem tudnak előre tervezni, ugyanis lassan már mindent elér a hitelpiaci válság hatása, szinte lehetetlenné téve a tervezést az idősek számára. Az ingatlanok értékének csökkenése még talán elviselhető lett volna, legfeljebb nem költöznek el, de a megtakarítások értékének zuhanása már sokak számára komoly fejfájást okozott. Így nem csoda, ha mindenki azt várja, vajon mi lesz a következő célpont.

Szinte minden nyugdíjkorhatár előtt álló amerikai fontolóra vette az eddig szépen előkészített terveit, februárban az 55 és 64 éves korosztály 64,8 százaléka dolgozott, ami 1,5 százalékponttal magasabb az előző év áprilisában. A különbözet több, mint 1 millió dolgozót takar. A 65 év feletti korosztály sem rest, a tavalyi 16 százalék helyett idén már 16,2 százaléknak van valamilyen munkaviszonya, ami 212 ezer újra munkába álló nyugdíjast jelent. Szakértők szerint ráadásul ez a szám idén még radikálisan emelkedni fog.

Miközben számos amerikai még mindig komoly megtakarításokkal rendelkezik az évekkel ezelőtt vásárolt ingatlanok és részvények hozamainak köszönhetően, a tavalyi és az idei év fájdalmas piaci problémái egy sötét időszakot vetítenek előre. A lakásárak több mint 10 százalékkal csökkentek átlagosan egy év alatt, és a részvények árfolyamai is mélyen a várt szint alatt vannak. Ennek köszönhetően egyre kevesebb korhatár előtt álló érzi úgy, hogy biztonságban nyugdíjba mehetne, így inkább a munkát választják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A gazdasági helyzet mellett ráadásul még a demográfiai folyamatok is komoly gondot jelentenek, ugyanis a bébi-boom idején születettek az elkövetkezendő években fognak nyugdíjba menni, ami komoly terhelést jelent majd az egyébként is döcögő nyugdíjrendszerre. A növekedő átlagéletkor, az egyre növekvő számú nyugdíjas és a megtakarítások értékének csökkenése miatt ráadásul már most arra figyelmeztetnek a szakértők, hogy nem biztos, hogy a jelenlegi megtakarítási szint mellett elegendő lesz-e a felhalmozott összeg a nyugdíjasok életének végéig történő járadékfizetésre...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 18:00
Évek óta meghatározó arcai voltak az ébresztőműsornak.
Bankmonitor  |  2026. április 29. 12:33
Nehéz eligazodni a lakáshitelek, a Babaváró Kölcsön és a különféle támogatott konstrukciók között? A...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem