Te is nyerhetsz a hitelválságon? Irány a bank!

Pénzcentrum
2007. augusztus 16. 05:55

Visszahűlt az állóvíz - maradnak a kamatok A jelenleg érvényben lévő betéti kamatokon végigtekintve az avatott szemek számára úgy tűnhet szinte megállt az idő, az elmúlt egy hónapban ugyanis újra állóvízzé változott a lekötött forint betétek piaca. A néhány helyütt fel-feltűnő apróbb módosítások is inkább csak kellemetlen fejleménynek mondhatók, az MNB néhány héttel ezelőtti kamatvágása most rúgja az utolsókat, már ami a betéti kamatok csökkentését illeti.

A szakértők mindeddig úgy vélték, hogy augusztusban újabb 25 bázispontos csökkentésre számíthatunk, de ezt, mint ahogy a 7 százalékos hosszútávú várakozásokat is veszélybe sodorhatja a kedvezőnek semmiképpen sem nevezhető nemzetközi hangulat. Így olybá tűnhet, hogy az amerikai hitelválság akár kedvezhet a hazai betéteseknek, legalábbis rövid távon.

Havonta elkészülő körképünkben, az összehasonlíthatóság kedvéért újra a következő összegeket vizsgáltuk: 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft, melyeket 1, 3, 6, illetve 12 hónapra igyekszünk minél jobb kamat mellett lekötni.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, IEB, Volksbank és Raiffeisen.

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok honlapjai képezik, az adatgyűjtés augusztus 15-én történt.)

A táblázatok kapcsán mindenképpen ki kell emelni, hogy a fent leírtaknak megfelelően nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban, hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

Megmerevedtek a frontvonalak


A következő táblázat 800 ezer forint lekötése esetén tartalmazza a legjobb banki ajánlatokat:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ajánlatokon végigtekintve egyetlen szembetűnő javulással találkozhatunk: a Budapest Bank ugyanis újra 11 százalékkal kínálja Dupla Haszon Prémium betétjét. Azonban ez sem hozott helycserét a különböző ajánlatok tekintetében, így nyugodtan mondhatjuk, jól döntöttünk egy hónappal ezelőtt, amikor a legjobb ajánlatot adó bankok egyikénél kötöttük le megtakarításainkat.

Megmutatjuk, hogy hol kaphatod a legtöbbet!

3 millió: eggyel nő a tét?

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem