Az utóbbi alig több mint két évben, 2004 vége óta 150 százalékkal, azaz két és félszeresére nőtt a hazai befektetési alapokban levő tőke értéke, eközben az alapok száma 92 százalékkal ment fel. Csak tavaly július óta több mint 60 új alap jött létre. Bár tavalya a kamatadó hatásának köszönhetően, "ömlött" a pénz az alapokba, az idén ez folyamat lassult. Sőt az adózási szakemberek azt tanácsolják, aki befektetési jegyet vásárolt, az ne mozgassa a tőkéjét - írja a Napi Gazdaság.
Egy új alap létrehozásának alapvetően három oka van: az egyik technikai, sok ugyanis a garantált alap, amelyeket nagyobbrészt zárt végűként hoznak létre, elsősorban likviditáskezelési okokból.
Az új alapok létrehozásának másik fontos oka, hogy az alapkezelők, illetve bankjaik tovább színesítik kínálatukat. Miután korábban már szinte mindegyik indított a legfontosabb, klasszikusnak mondható alapfajtákból, az utóbbi időben gyakoriak az egzotikusabb, különlegesebb termékek, mint ázsiai részvényekre vagy árupiacokra szakosodott, esetleg származtatott (hedge fund jellegű) konstrukciók.
A harmadik ok egyértelműen adózási jellegű, emiatt több alapkezelő indított vegyes alapokat, néha többet is egyszerre. A kamatadó bevezetésével ugyanis a befektetési jegyek hozama adókötelessé vált, ráadásul - a kötvényekhez hasonlóan, de a tőzsdei részvényügyletektől eltérően - minden egyes üzletet külön kell értékelni, az árfolyamveszteséget nem lehet összevezetni az árfolyamnyereséggel. Így aztán az a magatartás, hogy valaki például kötvényalapba fektet, majd fél év múlva meggondolja magát, és áttér részvényekre, vagy egyéb variációkban aktívan kezeli megtakarításait, már nem túl kedvező.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







