14 °C Budapest

Bankváltás Magyarországon? - Lehet ezt másképp is...

Pénzcentrum
2007. január 17. 08:00

A közelmúltban beszámoltunk már arról, hogy egy bankszámla megnyitása ugyan játszi könnyedséggel megy bárkinek, annak megszüntetése, illetve a bankváltás már jóval keményebb feladat. Ez természetesen nem kizárólag magyar jelenség, nem árt így egy pillantást vetni arra, hol is tartanak egy nálunk "valamelyest" fejlettebb piacon, az Egyesült Államokban. Természetesen emlékeztetőül röviden kitérünk a hazai törekvésekre is.

Az Egyesült Államokban a legtöbb banki ügyfél már él az online bankolás és az automatikus tranzakciók adta előnyökkel. A legtöbben folyószámlára kapják a fizetésüket, rendszeres átutalási, illetve közüzemi beszedési megbízással rendelkeznek és a piac Magyarországon is ebbe az irányba halad.

Ha egy kicsit belegondolunk, rögtön láthatjuk, hogy a fentiek jelentősen megnehezíthetik a bankváltást, aggódhatunk ugyanis, hogy nem fizetődik be rendesen a villanyszámla, nem kerül átutalásra a lakbér vagy valami miatt nem érkezik meg a fizetésünk... A technológia fejlődése, illetve az ezzel járó lehetőségek kihasználása tehát valamilyen szinten odaláncol az adott bankhoz, ennek elérésére pedig a pénzintézetek tudatosan törekednek is. (Ezen a ponton átfuthat az agyunkon, hogy nem egy hitelterméknél feltétel, hogy az adott bankszámlára kapjuk a fizetésünket, legyen állandó átutalási megbízásunk és esetleg közüzemi beszedésre is adjunk megbízást.)

Széles körben elfogadott az a szakértői vélemény, mely szerint a lakossági ügyfeleknek a költségek miatt nem érdemes több bankszámlát fenntartaniuk, innentől fogva pedig minden bank azért törtet, hogy ő legyen az egyetlen az életünkben. Mindez rendjén is van így, a telített piacokon azonban a bankok nem tisztelik egymás ügyfeleit, igyekeznek elcsábítani a konkurensek klienseit. Mivel a váltással kapcsolatos kellemetlenségeket az ügyfelek java akkor sem vállalja fel, ha rájött, akadna jobb ajánlat is a piacon, a bankok kénytelenek átvállalni az elintéznivalók zömét, hogy megadják a kezdőlökést. Legalábbis a tengerentúlon már ezt teszik...

Példaként álljon itt az amerikai Citizens Bank, a National City Corp. és a Commerce Bancorp esete, melyek a javukra bankot váltó ügyfeleknek felajánlják, hogy meghatalmazottként felveszik a kapcsolatot a kliens munkaadójával, átutalási vagy beszedési partnereivel, hogy minél simábban menjen az átállás. Olyan bank is akad, mely átvállalja a kellemetlenségekből eredő többletköltségeket (pl. késedelmi kamat), hiszen tudják, hogy amennyiben egy évnél tovább sikerül magukhoz édesgetniük egy ügyfelet, akkor drasztikusan megnő annak valószínűsége, hogy hosszútávon is meg tudják tartani és a rajta elért jövedelmezőség csaknem megduplázódik (a Hitachi Consulting kutatása szerint).

Az Egyesült Államokban az utóbbi öt évben évente átlagosan a banki ügyfelek 15%-a váltott bankot, ez az arány azonban mostanra csökkenni kezdett, mivel egyre inkább elterjednek a korábban említett, kényelmet biztosító megoldások, melyek gyakorlatilag röghöz kötik az embereket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A bankok egyrészről szándékosan igyekeznek magukhoz láncolni ügyfeleiket, ezért igyekeznek minél több automatikus tranzakcióra rábírni őket, emellett azonban el akarják csábítani konkurenseik klienseit is, ami pedig megköveteli, hogy felajánlják a bankváltás megkönnyítését. A csábítás tehát az USA-ban ma már nem ér véget az ajándékosztással és a promóciós ajánlatokkal, nem úgy mint hazánkban...

A Citibank például amellett, hogy részletes és érthető tájékoztatót ad leendő ügyfeleinek a bankváltással kapcsolatos lépésekről, a jövőben szeretné megoldani a számlaadatok automatikus átvételét más pénzintézetektől. Ezt a törekvést erősíti a Yodlee és az Esaya nevű amerikai vállalatok szolgáltatása is, melyek segítségével egy bank könnyedén átveheti a számlával kapcsolatos információkat konkurensétől.

Magyarországon - korábbi írásunk szerint - a kormány által a lakossági bankszolgáltatások vizsgálatára létrehozott bizottság előzetes munkaanyagában előkelő helyet foglal el a vizsgált prioritások között, hogy a bankváltás költségei, illetve a járulékos akadályok korlátozzák-e az ügyfelek mobilitását és szabad bankválasztási gyakorlatát. A problémára megoldást jelenthetne a számlaszám-hordozhatóság, melyhez a technikai feltételek adottak, a jogszabályi háttér azonban még hiányzik. (A bankközi elszámolást bonyolító Giro Rt. szinte azonnal létre tudna hozni egy számlaátirányítási rendszert az átmeneti nehézségek kezelésére, ez pedig nem járna semmilyen költséggel, így az ügyfeleknek sem kellene fizetni a szolgáltatásért.)

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm