22 °C Budapest

122 millió euró - beindult a kockázati tőke

Pénzcentrum
2005. november 18. 10:09

VIII. Éves Konferenciája kapcsán a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) az idén is elkészítette az iparág idei, első tíz hónapjára vonatkozó piaci felmérését.

 
 
Ezen adatok alapján a befektetett tőke mennyiségét (122 millió euró) tekintve, az idei befektetési tevékenység meghaladja az egy évvel korábbit (2004- egész évében összesen 108 millió euró volt). A piac egészének fejlődése követi az elmúlt évek során kialakult trendeket. Az iparág összetétele azonban a globális alapok megjelenésével némileg megváltozott, amit jól példáz, hogy a 2005-ös évben egy minden korábbi rekordot megdöntő tranzakcióra (mintegy 100 m EUR) került sor, amely, elsősorban az európai uniós csatlakozással, és az ezzel párhuzamosan javuló befektetési környezettel magyarázható.
Az MKME felmérése alapján 2005-ben a legtöbb tranzakció a fogyasztáshoz kapcsolódó iparágak (17%), valamint a feldolgozóipar területén (17%) valósultak meg, míg a legnagyobb értékű tranzakciót az egészségügy területén hajtották végre.
A befektetések méret szerinti eloszlása a 2,5 millió euró alatti tranzakciók számának (83%-a az összes tranzakciónak) dominanciáját mutatja, ugyanakkor a piac középső (2,5 – 5 millió euró) szegmense a korábbi éveknél nagyobb aktivitást mutatott (12,5 %). A 15 millió eurós értéket meghaladó kivásárlások száma (1 db) megfelel az elmúlt években kialakult trendnek, ugyanakkor idén az 5-15 millió eurós tranzakciók eddig nem játszottak szerepet a piacon.
A befektetések vállalati életciklus alapján történő eloszlásában a korai fázisú befektetések (early stage) alacsony érték szerinti súlya és a kivásárlások tőkemennyiség alapján történő növekedése figyelhető meg.
Az idei évben az Egyesület 17 db kiszállást (exit) regisztrált, ami közel azonos a tavalyi évivel (20 db). A leggyakoribb exit típus idén a menedzsmentnek, illetve a tulajdonosoknak történő eladás (sale to management / buy back) volt (7db), ugyanakkor továbbra is jelentős stratégiai befektetőnek történő értékesítés (5db).

Összességében az adatok a kockázati és magántőke iparág évek óta tartó kiegyensúlyozott és folyamatos növekedését mutatja, ami jelentősen hozzájárul a magyar pénzügyi és menedzsment kultúra további fejlődéséhez, illetve a tőkepiaci likviditás fenntartásához.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 2. 23:29
Szabó Stein Imre televíziós szakember a Media1 podcastjában arról beszélt, milyen közmédiára lenne s...
Összkép  |  2026. május 2. 17:26
A világ vezető think tankjeinek munkáiról szóló havi összegzésünk a szokásos áttekintés mellett első...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom