A nyári szezon közeledtével ismét élénkül a diákmunka-piac, idén az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 2200-2500 forint között mozognak.
Égetően hiányzik a fiatal korosztály az oktatásból. 2017-re 13 százalékra csökkent a 35 év alattiak aránya az általános iskolai tanárok között a 2011-es 16 százalékról, az 55 év feletti korosztály pedig immár 27 százalékos arányt tesz ki. Egyre kevesebben választják tehát a tanári pályát, miközben folyamatosan nő a nyugdíjkorhatár előtt álló aránya.
A Közoktatási Információs Rendszer adatai alapján a Policy Agenda megvizsgálta, hogy az általános iskolákban tanítóknak milyen a korosztályi összetétele - derül ki a szervezet közleményéből. Az adatokból látszik, hogy míg 2011-ben a 35 év alattiak aránya 16 százalék volt a teljes körhöz viszonyítva, ez 2017-re 13 százalékra csökkent. Ezzel együtt az 55 év feletti korosztály aránya 10 százalékponttal, azaz 17 százalékról 27 százalékra növekedett.
Miközben az évtized elején közel hasonló volt a fiatal korosztály és a nyugdíj előtt álló korosztály aránya, addig 2017-re (6 év alatt) teljesen eltolódott ez az arányszám az idősek felé. Ez azt mutatja, hogy hiányzik az utánpótlás, és a folyamat nehezen látszik megállíthatónak.
Településtípusonként eltérő a helyzet
Külön megvizsgálva azokat a járásokat, ahol a közfoglalkoztatási mutató (azaz a közfoglalkoztatottak aránya a dolgozókon belül) 5 százalék feletti, azt tapasztjuk, hogy ezeken a településeken működő általános iskolákban tanítók 14 százaléka 35 év alatti, és 25 százaléka 55 év feletti. Elsőre úgy tűnik, hogy egy picivel itt a helyzet jobb lett, mint az országos átlag. Amennyiben azonban a változás dinamikáját nézzük, akkor látszik, hogy jelentős a probléma.
Miközben ezeken a településeken 2011-ben még a fiatal pedagógusok aránya 21 százalék volt, 2017-re már 7 százalékponttal csökkent ez a részarány. Eközben az 55 év felettiek aránya 10 százalékponttal emelkedett. A három településtípust (főváros, közmunkával érintett települések és egyéb járásokba tartozó települések) tekintve viszonylag hasonló adatokkal találkozunk. Azonban legnehezebb helyzetben lévő településeken romlott leginkább a helyzet.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








