14 °C Budapest

Rettegnek a magyar munkavállalók: jobban féltik az állásukat, mint valaha

2020. július 22. 12:01

Bár a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzet alaposan megrendítette a már hosszabb ideje stabil hazai munkaerőpiacot, a munkavállalók körében továbbra is részben optimista hangulat uralkodik. Ugyanakkor fontos fejlemény, hogy a vírus okozta válság hatására hirtelen megugró munkahely megtartása iránti motiváció, valamint a saját állás, illetve a munkahely stabilitásába vetett bizalom erőteljes meggyengülése miatt megfordulni látszik a korábbi évek munkaerő-piaci trendje, azaz egy kínálat által meghatározott irány felé indulhat az álláspiac, derül ki egy friss kutatásból.

A szinte sokkoló munkaerő-piaci reálfolyamatok ellenére a megelőző év hasonló időszakához és a korábbi negyedévekhez képest változatlanul magas volt a munkavállalói bizalmi index júniusban is, így a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe alapján a jelenlegi 70 pontos érték továbbra is egy részben optimista hozzáállást mutat a munkavállalók körében. A negyedéves jelentésből megtudhatjuk, hogy a járvány hatásai ellenére a megkérdezettek körében ismét kifejezetten magas értéket, 58 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy a dolgozók mennyire könnyen találnának maguknak új állást: az előző év azonos időszakában ez az érték 57, 2018-ban pedig 53 pontot vett fel.

Azonban drámai visszaesés tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy az adott munkavállaló mennyire érzi biztosnak a jelenlegi pozícióját: az ezt mérő részmutató 16 pontot zuhant az előző negyedévhez képest, így a jelenlegi 74 pont a 2015-2016-ban tapasztalt értékeket idézi. Hasonló visszaesés látható a munkahely fennmaradásának megítélésével kapcsolatban is, ahol a 2017 szeptembere óta folyamatosan 90 pont feletti érték most 85-öt vett fel - hasonlóan a négy-öt évvel ezelőtti időszakhoz. 

A fenti mutatószámokkal ellentétes irányú, ugyanakkor szintén komoly változás figyelhető meg a jelenlegi munkahely megtartása iránt érzett motiváció kapcsán is: a munkahely megőrzése érdekében érzett elkötelezettséget mérő mutatószám február óta 22, 2019 júniusa óta pedig 23 ponttal ugrott meg, így a mostani 60 pontos érték rekordmagasnak számít a 2014-ben indított kutatás kezdete óta. 

A munkavállalók motivációjára részletesebben is kitérő részeredményekből az derül ki, hogy a válaszadók jelenleg 70 százaléka hajlandó lenne a mostaninál messzebbre, akár fél órával is többet utazni a munkahelyére, ami közel 20 százalékpontos emelkedés az előző év hasonló időszakához, illetve az előző negyedévhez képest. Emellett további 19 százalékpontot emelkedett 3 hónap alatt azon válaszadók köre, akik ugyanannyi pénzért akár nehezebb munkát is hajlandók lennének bevállalni (51%), illetve 38 százalékról 56 százalékra ugrott azok aránya, akik ugyanannyi pénzért többet is dolgoznának. A munkavállalók motivációjának - vagy inkább szorongásának - drasztikus emelkedéséről tanúskodik az is, hogy a saját költségükön magukat továbbképezni hajlandó munkavállalók köre gyakorlatilag megduplázódott: a februári 35-ről 65 százalékra ugrott ezen dolgozók aránya. 

Nagyrészt egyébként a fenti motivációs elemnek, illetve az esetleges újbóli elhelyezkedés esélyének némileg kedvezőbb megítélésének köszönhető, hogy a korábban említett két másik részmutató zuhanása ellenére a munkavállalói bizalmi index alapvetően változatlan maradt. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A válság hatására az elmúlt években tapasztalt munkaerő-piaci trend egyértelműen megváltozott 

- mondta el Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója. Hozzátette: míg korábban egyre kevesebb személyes áldozatra és energia-befektetésre volt szükség egy munkavállaló részéről a munkahely megtartása érdekében, a hirtelen megugró motivációs kedv arról tanúskodik, hogy a munkavállalók élesedő versenyhelyzetre számítanak. 

Ugyancsak árulkodó adat az is, hogy a tavaly júniusi 82 százalékról, valamint az idei februári 78 százalékról mostanra 72 százalékra esett vissza azok aránya, akik szerint több mint öt évig biztosan fenn fog maradni a munkahelyük. Szintén radikális esés volt tapasztalható annak megítélése kapcsán is, hogy az illető válaszadó mennyi ideig látja biztosnak a helyét a mostani munkahelyén: itt egy év alatt 22, 3 hónap alatt pedig 18 százalékpontot esett azok aránya, akik több mint öt évre terveznek (55%). 

A különböző demográfiai változókat is figyelembe véve érdemi eltérések nem tapasztalhatóak a korábbi időszakhoz képest, így továbbra is az átlagnál hagyományosan jobban bíznak a munkahelyükben a budapestiek (72 pont), valamint az érettségivel és diplomával rendelkezők (72, illetve 70 pont). Az előző negyedévhez hasonlóan a férfiak és nők között csak minimális eltérés tapasztalható a bizalmi index kapcsán: a nők körében 68, a férfiaknál 71 pontot mértek. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem