20 °C Budapest

Ők a koronavírus-járvány igazi vesztesei: rengeteget szenvednek, mégis láthatatlanok

2020. április 30. 05:34

Sok szó esik a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól, de legalább ennyire fontos az is, hogy tisztában legyünk vele, és beszéljünk arról is, milyen károkat okoz a társadalomban. Szakemberek szerint tovább mélyíti a szakadékokat, azaz a szegények még szegényebbek lesznek ezek után. De vajon melyek azok a rétegek, amelyeket a leginkább sújt a mostani válság, és akiknek megháromszorozódtak a terheik az elmúlt 6 hétben?

Az, hogy a koronavírus okozta járványnak szinte csak vesztesei vannak, már senki számára sem újdonság, ugyanakkor szintén fontos kérdés a jelen helyzet negatív társadalmi hatása, mely azokat érinti igazán, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva.

Óriási trauma

Ilyen helyzetben, mint amilyenben most vagyunk, gyakorlatilag még sosem voltunk: arra, hogy az egész világ egyszerre leálljon, egyszerűen nincs precedens. Prognózisok persze vannak, de azt senki nem tudja megmondani, hogy fogunk ebből az egészből kijönni. Arról nem is beszélve, hogy a járvány társadalmi, szociáliskövetkezményei egyelőre még felmérhetetlenek, csak az biztos, hogy óriási traumáról van szó - mondta el Galgóczi Béla, a brüsszeli Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) vezető kutatója A koronavírus gazdasági és szociális kihatásai- Kurzarbeit címmel tartott online konferencián a minap. Előadásában, melynek címe A koronavírus gazdasági következményei, mely szociális torzulások érzékelhetők már most? leszögezte, hogy a ez a válság most elsősorban a legérzékenyebb és a legkiszolgáltatottabb rétegeket sújtja, és újratermeli, felerősíti az egyenlőtlenséget - nem csak itthon, az egész világban.

Azok számára, akik például atipikus foglalkoztatási formában dolgoznak, eddig nem minden országban sikerült olyan mechanizmusokat találni, ami nekik segít. Sokan közülük tehát 100 százalékos jövedelemkieséssel szembesülnek.

Dénes Rajmund Rolanddal, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) elnöke is megerősítette a Pénzcentrumnak adott interjújában, hogy az atipikus, kölcsönzött munkavállalóktól válnak meg első körben a hazai vállalatok. A nem sztenderd foglalkoztatottak tehát többszörösen érintettek, és ne felejtsük el, hogy 

csak egy privilegizált réteg tud ilyen körülmények között 100 százalékban otthonról dolgozni teljes jövedelem mellett. 

Galgóczi Béla előadásában is megerősítette ezt, mint elmondta, szektor szempontjából a szolgáltató szektort, foglalkoztatási forma szempontjából pedig a nem sztenderd foglalkoztatottakat, az alacsony jövedelműeket, a migráns és a mobil munkaerőt sújtja most leginkább az elbocsátási hullám. 

Az erre vonatkozó adatok pedig már meg is jelentek a KSH első negyedévről kiadott foglalkoztatottsági statisztikáiban. Ebből kiderül, hogy Budapestet az elbocsátások első köre szinte elkerülte, ahogy a felsőfokú végzettségűeket is.

A szakemberek szerint a magyar támogatások mértéke viszonylag szerény a többi országokéhoz képest, kevés benne a direkt juttatás, inkább a halasztásokról, és az áthidaló megoldásokról szól. Az, hogy munka alapú a segélyezés, már önmagában is jelzi,

nem a legrászorultabbak rétegét célozza.

Dénas Rajmund Roland szerint is  a kormány által bejelentett munkáltatói és munkavállalói adó- és járulékkedvezmény sok vállalkozásnak jelentett mentőövet, de sajnos sok esetben egyes szolgáltatók már 1-2 héttel a mentőcsomag bejelentése előtt bezárásra kényszerültek, vagy kénytelenek voltak a dolgozóik jelentős részét elküldeni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Akiket az ág is húz

De nem csak a szociális csomagok érik el őket nehezebben, a legkiszolgáltatottabbak számára járvány elleni védekezés lehetőségei is korlátozottabbak. "Azt látni kell, hogy vírus a jobb módú embereken keresztül került be Magyarországra, hiszen az utazásokkal, turizmussal terjedt el viszonylag pillanatok alatt a világban" - mondta el a Pénzcentrumnak Kovács Vera, szociális munkás, az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik alapítója.

Éppen ezért ők arra számítanak, hogy a szegényebb rétegekhez egy kicsit később fog eljutni. Miközben a közvélemény nagy általánosságban a kirekesztett csoportok és a hajléktalanok ellen volt (hiszen a járvány első pillanatától olyan kritikákat és félelmeket fogalmaztak meg, hogy ők lesznek a járvány terjesztői, mert helyzetüknél fogva képtelenek betartani a higiénés előírásokat), mégis pont fordítva történt ez, őket viszonylag későn érte el ez a fertőzés.

Egy ilyen krízishelyzet eleve rosszabbul érint egy olyan embert, aki éppen nehéz helyzetben van. Minél rosszabbak valakinek a kiinduló körülményei, annál nagyobb csapást mér rá a járvány. A hajléktalan emberek például, akiknek helyzetüknél fogva nincsenek tartalékaik, még holmijuk sem nagyon, nem tudnak otthon maradni, nagyon sokan csak alkalmi munkákat tudnak vállalni, takarítanak, mosogatnak. Akik be is voltak jelentve, azok sem munkaszerződéssel, hanem kölcsönzéssel, napi bejelentéssel vagy egyszerűsített foglalkoztatással, ami nagyban megkönnyítette, hogy megszabaduljanak tőlük a munkáltatók már az első adandó alkalommal.

És pont a nehéz helyzetükből adódóan az egészségi állapotuk is jellemzően rosszabb, mint az átlagtársadalomé. Ám ahelyett, hogy őket hibáztatjuk, inkább a többségnek kellene vigyáznia a sérülékenyebb polgárokra - hívta fel a figyelmet a szakember.

Maradj talpon! Ahogy tudsz...

A KSH frissen publikált adataiból kiderül, hogy a férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte az első negyedévben, mint a nőket, előbbieknél a mutató stagnált, miközben a nőknél enyhe növekedés történt.

Ez betudható annak is, hogy sok nő dolgozik/dolgozott a szolgáltatóiparban, ami most nagyrészt szünetel. De ugyanakkor az őket támogatni tudó segítő szakmákban is sok nő dolgozik, tehát mind a két oldalon sokan szembesülnek kihívásokkal, ami kifejezetten negatívan hat minden társadalmi csoportra. 

A  nők kiszolgáltatottságát ez a gazdasági átrendeződés jócskán megnövelte, az iskolák bezárásával sokuknak kell otthon maradnia, vigyázniuk a gyermekeikre. 

"Egyszerűn nem lehet szemet hunyni afelett, hogy a nőket sokkal súlyosabban érinti ez a helyzet. A saját bőrünkön is ezt tapasztaljuk, hiszen a civil szervezetekre is jellemző a női vezetők jelenléte, úgyhogy ajárvány most ezt a szférát is próbára teszi" - mondta el Kovács Vera.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem