Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter megegyezett a ritka és drága gyógyszerek támogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvánnyal.
Hétfőn kezdődik az Európai védőoltási hét, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az immunizáció jelentőségére. A kampány immár két évtizede tájékoztatja a lakosságot a megelőzhető fertőző betegségekről. Galgóczi Ágnes szerint a vakcinák nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is védelmet nyújtanak. A szakember hangsúlyozta: a védőoltás továbbra is az egyik leghatékonyabb eszköz a járványok elleni küzdelemben, írja az Infostart.
Hétfőn veszi kezdetét az Európai védőoltási hét, amelyet már húsz éve minden évben megrendeznek azzal a céllal, hogy egy teljes héten át a védőoltások jelentőségére irányítsák a figyelmet. A programsorozat alatt a szakemberek bemutatják azokat a fertőző betegségeket is, amelyek megfelelő immunizációval megelőzhetők.
A kezdeményezés az Európai Járványügyi Ügynökséghez kötődik, és minden évben más fókuszt kap. A központi üzenet mindig a védőoltásokhoz kapcsolódik, idén például arra helyezik a hangsúlyt, hogy az immunizáció nemcsak gyermekkorban fontos, hanem egész életen át védelmet nyújthat.
Galgóczi Ágnes kiemelte: a vakcinák generációkon átívelő biztonságot adhatnak. Nemcsak az egyén, hanem egy család vagy akár egy teljes közösség is nagyobb védettséget élvezhet általuk a fertőző betegségekkel szemben. Az élethosszig tartó immunizáció különösen felnőtt- és időskorban bír nagy jelentőséggel.
A szakember arra is emlékeztetett, hogy a védőoltások története évszázadokra nyúlik vissza, és hatékonyságuk egyik leglátványosabb példája a fekete himlő eltűnése. Magyarországon már 1876-ban bevezették a kötelező himlő elleni oltást, majd a WHO által koordinált globális kampány eredményeként 1979-re sikerült teljesen felszámolni a betegséget világszerte. Ezzel együtt a védőoltás beadása is okafogyottá vált.
Ez a példa jól mutatja, hogy az oltási programok rugalmasan alakíthatók, és mindig az aktuális járványügyi helyzethez igazodnak. Az, hogy milyen oltások szükségesek, nagymértékben függ az adott fertőző betegségek súlyosságától és terjedésétől.
Galgóczi Ágnes kitért arra is, hogy az oltások beadásáról minden esetben az oltóorvos dönt. Valójában csak egyetlen egyértelmű ellenjavallat létezik: ha a páciens korábban allergiás reakciót mutatott a vakcina valamely összetevőjére. Minden más esetben – legyen szó krónikus betegségről, gyógyszeres kezelésről vagy életkorról – egyedi mérlegelés szükséges.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Különösen fontos a védőoltás azok számára, akiknek legyengült az immunrendszerük, hiszen ők fokozottan ki vannak téve a fertőzések veszélyének. Számukra az immunizáció kulcsszerepet játszhat a betegségek elleni védekezésben.
A védőoltási hét egyik legfontosabb célja, hogy bemutassa: az orvostudomány milyen eredményeket ért el a fertőző betegségek visszaszorításában, és hogy milyen új kihívásokkal kell szembenézni. Emellett az is hangsúlyt kap, hogy jelenleg milyen oltóanyag-fejlesztések zajlanak.
A figyelemfelhívás nemcsak Európában zajlik: az Egészségügyi Világszervezet külön immunizációs hetet is szervez, hasonló céllal. A törekvés közös: minél több ember jusson megbízható információhoz a védőoltásokról, és minél szélesebb körben tudatosuljon, hogy ez az egyik leghatékonyabb és legbiztonságosabb eszköz a fertőző betegségek elleni küzdelemben.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








