21 °C Budapest

Mit tehetünk, ha túl agresszív a főnökünk? 5+1 tipp a szakértőtől

2019. május 19. 11:01

Hogy mennyire meghatározó tud lenni egy munkahellyel kapcsolatban az, hogy milyen a fő-nök, talán nem újdonság. Egy jó vezető elő tudja hozni a kollégáiban rejlő tartalékokat és úgy tudja sikerre vinni csapatát, hogy közben a munkahelyi jó hangulatot is meg tudják őrizni együtt - a motivációról már nem is beszélve. Némi túlzással a célok elérése így szinte már gyerekjáték. Azonban nem mindig van ez így. Sajnos előfordulhat az, hogy a főnökünk nem ilyen. Korcyl Kinga, vezetőfejlesztő, coach tanácsai arra az esetre, ha agresszív főnökkel állunk szemben.

Egy 4500 fő bevonásával készült dán kutatás szerint a legtöbben a főnökük miatt hagyják el a munkahelyüket. Hiába inspiráló maga a feladat, hiába izgalmas a brand, mindez kártyavárként dőlhet össze egy munkavállaló szemében, ha a mindennapok hangulatát beárnyékolja a felettes. Különösen az a típus, amely a munkanapokat szinte háborúként éli meg, aki számára a munkahely a csatamező és katonai parancsok módjára csak üvöltve képes utasításokat adni. Mindannyian ismerünk ilyen típusú embereket, akikből szinte árad a feszültség. Jobb esetben elkerüljük őket, rosszabb esetben a munkaadóink. Nem lehetetlen velük együttélni, ám nagyon nem mindegy hogyan kezeljük őket.

“Viselkedés szempontjából négy fő csoportra oszthatjuk az embereket" - mondja Korcyl Kinga, vezetőfejlesztő azzal folytatva, hogy “a négy csoport közül a domináns személyiségtípust viselik leg-nehezebben az emberek". Természetesen az, ha valaki ilyen személyiséggel bír, még nem jelenti azt, hogy egy kiállhatatlan alak lenne. “Ha valaki domináns, esetleg szinte már erőszakosan és túlságosan is eredményorientált, az nem feltétlenül jelent hátrányt, hiszen ez hasznos tud lenni az üzleti célok eléréséhez. Sok esetben viszont kevésbé empatikusak, ráadásul jellemzően türelmetle-nebbek is és kevésbé fogadják el a kritikákat" - magyarázza a coach hozzátéve azt is, hogy a vezetés is egy szakma, amelyet tanulni kell és amelyben lehet fejlődni. “Ahogyan sok minden mást is, úgy azt is meg lehet tanulni, hogy bizonyos helyzetekben tudatosan viselkedjünk és más módot válasszunk a célok elérsére."

Hogy lehet felismerni, ha ilyen típusú főnökkel van dolgunk?

A Floridai Egyetem kutatása szerint a munkavállalók egyik legnagyobb problémája az, hogy úgy érzik a főnökük megalázza őket. 54 százalékuk gondolta így. “Rendkívül alá tudja ásni az ön-becsülésünket egy autokratikus ember, aki úgy gondolja, hogy ő mindent sokkal jobban tud, ráadá-sul ezt agresszívan fejezi ki. Az ilyen főnököket általában úgy jellemzik, hogy nagyon törtetők, nem támogatják a beosztottjaikat, nem viselik el a kritikákat, nehezen fogadják el a javaslatokat, türelmetlenek és kíméletlenek" - mondja a szakember.

Volt, hogy azzal hívott fel egy ügyfelem, hogy csináljunk valamit, mert az illető rendszeresen széttöri a mobilját és most már ez túl sokba kerül a cégnek. De akadt olyan is, ahová bementem és láttam, hogy lyukas a fal - a cégvezető ugyanis rendszeresen így vezette le a feszültséget. Meg is látszott a kezén

 - idézi fel a vezetőfejlesztő azt, hogy milyen szélsőséges példákkal találkozott már a praxisában. A szakember szerint a főnökök esetében az ordítozás, a hangoskodás és a kirohanások mögött legtöbbször a nem megfelelően kezelt stressz áll. “Úgy működik ez, hogyha egy domináns típust stressz ér, akkor a személyiségének a rossz oldalai felerősödnek. Erőteljesebb gesztusai lesznek, hangosabb lesz. A természetből a békákhoz tudnám hasonlítani őket, amelyek veszély esetén fölfújják magukat, hogy nagyobbnak tűnjenek. Egy átlagember számára azonban ez taszítónak, ijesztőnek tűnhet."

Bár akadnak olyanok, akik észreveszik, ha valami nincs rendben a munkahelyi viselkedésükkel és igyekeznek energiát fektetni abba, hogy ezen változtassanak, ám a legtöbb esetben ezt nem ismerik el. “Általában, ha bosszúság éri őket, akkor a feszültséget megpróbálják másra hárítani. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy felfoghatatlan miért nem értik meg őket az emberek, miért olyan hülyék, hogy valamit nem tudnak megcsinálni, hiszen az olyan egyszerű és így tovább" - mondja a szakember, aki szerint valódi szakmai kihívás a coachok számára, hogy az ilyen agresszív típusok számára is láthatóvá tegyék a valódi problémát. “Jó esetben rá szoktak jönni, hogy nem így kellett volna, ám néha előfordulnak pszichés esetek is, amikor például arról van szó, hogy gyerekkorában verték és a fiatalkori traumák hatására torzult a személyisége. Ezt azonban már nem egy coach, hanem egy pszichológus tudja csak kezelni"

Mit tehetünk?

Az első lépés, hogy jelezzük a HR számára, hiszen az előbb felsorolt jelenségek nem tesznek jót a cég egészének sem. A jó főnök ugyanis ugyanúgy márkaérték a munkaerőpiacon, mint a vállalat neve. “Munkaerőhiány van majd’ minden szakmában, semmilyen téren sem lehet megengedni a vállalat nevének erodálódását" - teszi hozzá a Business Drive alapítója.

Ám ezen kívül is tehetünk azért, hogy egy-egy túlzottan domináns főnök ne nehezítse meg túlzottan a hétköznapjainkat:

1. “A legfontosabb az, hogy nem szabad úgymond alámenni az ilyen típusú embereknek. Ne érezze azt, hogy ő nyert és ő van nyertes helyzetben. Ugyanis, ha meghunyászkodunk előttük, csak olaj a tűzre, hiszen sokszor a vérükben van a versengés. Nem ritkán még saját magukkal is versengenek, állandóan győztesek szeretnének lenni és demonstrálni azt, hogy ők a legjobbak" - mondja a vezetőfejlesztő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy versenyre kellene kelni velük, hidegvérrel maradjunk a semleges partvonalon, ellenkező esetben csak rontunk a helyzeten. Ebben segít az, ha megértjük, hogy az ilyen konfliktusok legtöbbször csupán önbizalomhiányból fakadnak: “rossz módon próbálják felhívni magukra a figyelmet. Az a paradoxon ebben, hogy valójában törődésre és simogatásra vágynak."

2. Az ilyen típusú emberek nehezen viselik, ha kényszerhelyzetbe kerülnek, vagyis ha csak egyetlen megoldással szembesítik őket. “Legjobb, ha megadjuk azt a hitet, hogy ő dönthet. Munkavállalóként először is biztosítani kell, hogy meglesz az eredmény, amit szeretne elérni, majd fel kell kínálni több variációt, amelyek közül mi legfeljebb csak javasolhatjuk az egyiket - a végső döntést a kezében kell hagynunk.“ Ez egyébként nem csak egy vezető beosztású embernél működik így. Az emberek egyik legerősebb motivációja a döntés.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

3. Azonban, ha esetleg tovább hadakozna velünk és úgy érezzük, hogy ösztönösen is igyekszik versenyhelyzetet teremteni, akkor pedig szilárd, száraz tényekkel tudjuk meggyőzni és kihúzni a ri-valizálás méregfogát. Ám a döntés lehetőségét ebben az esetben is a kezében kell hagynunk.

4. Koncentráljunk az eredményre, a megoldást kínáljuk fel! Ne meséljünk, ne szerteágazó módon közöljük az információkat és ne az akadályokat soroljuk. Csak a lényegre koncentrálhatunk, a kifo-gások ugyanis csak felerősítik az ilyen típusban a kudarc esélyét, így a gyengeség látszatát keltheti.

5. Ne vegyük magunkra! Meg kell értenünk, hogy még a nekünk címzett agresszív kifejezések sem rólunk szólnak valójában. Lehet, hogy az ilyen típus csak úgy tud gondolkodni, hogy erősebbek és gyengébbek vannak, de ne hagyjuk magunkat berántani ilyen dimenzióba. Ez ugyanis nem háború és nem kell áldozattá válnunk.

Plusz tipp: Igenis vannak jó és rossz napok.

A számok azt mutatják, hogy a reggeli, délelőtti időszakok, 11 óráig, illetve délután négy óra környéke az a része a napnak, amikor az ilyen domináns személyiségtípusok enyhébb állapotban vannak. Ha behívnak egy olyan tárgyalásra, ami fontos, akkor igenis számít az, hogy mely napszakra esik. Ha lehet választani, akkor próbáljuk délelőttre időzíteni a kínos megbeszéléseket.

Végül azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nem feltétlenül jelent rosszat az, ha valaki domináns személyiségtípussal rendelkezik. Ugyanis ebből a típusból növik ki magukat a jó főnökök is, a valódi úttörők, azok, akik képesek plusz energiát adni és még a rossz napokon is átlendíteni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm